Belföld

Eddig kilenc betegnél igazolták a H1N1 vírust

A tavalyi év utolsó hetében csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma.

Eddig az influenzagyanús betegektől beküldött összes minta közül kilencnél igazolta az ÁNTSZ laboratóriuma a vírus jelenlétét, mindegyik esetben a kórokozó a H1N1 volt – többek között ez derül ki az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdai jelentéséből. 2010 utolsó, 52. hetében, amely átnyúlt január 2-ig, tovább csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma, a becslések szerint összesen 6600 fő volt.

A csökkenés oka az OEK szerint az, hogy az év végi szabadságolások miatt általában csak súlyosabb panaszokkal keresik fel háziorvosukat a betegek, és az iskolai szünet miatt csökken a légúti kórokozók terjedésének lehetősége. 2010. december 27. és 2011. január 2. között 17 beteget vettek fel kórházba influenzaszerű megbetegedés miatt. Intenzív ellátásra négy, gépi lélegeztetésre három betegnek volt szüksége.

A 40. és az 52. hét között Magyarországon 9 betegnél igazoltak a virológiai vizsgálatok influenzafertőzést, a kórokozó minden esetben a 2009-es pandémiás influenza vírusa, a H1N1 vírus volt.

Nyugat-Európában egyébként már egyre több a fertőzött, különösen az Egyesült Királyságban nő a számuk. Az angol járványügyi központ jelentése szerint 2010 októberétől az év végéig már 39-en haltak meg az influenza okozta megbetegedésekben. Közülük 36-nál a H1N1 volt a kórokozó, 3-nál pedig az influenza B vírusa. Valamennyi áldozat 65 évnél fiatalabb volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik