Belföld

Hétfőn kitárulnak a kormányablakok

Az ország 29 pontján 29 ügykört lehet intézni az új ügyfélszolgálati irodákban.

Hétfőn, azaz január 3-án az ország 29 pontján megkezdték munkájukat a kormányablakok, azaz az integrált ügyfélszolgálati irodák a megyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban. 12 órában, reggel 8-tól este 8-ig fogadják az ügyfeleket.

Induláskor 29 ügykört lehet itt elintézni, egyebek mellett ügyfélkaput nyitni, egyéni vállalkozásokkal kapcsolatos ügyeket intézni, családi pótlékot, gyest igényelni és általános tájékoztatást kérni. A tervek szerint 2013 végére minden, az állammal kapcsolatos hatósági ügyet el lehet majd intézni a kormányablakokban.

A cél az, hogy a közigazgatás minél közelebb kerüljön az emberekhez, ezért a tervek szerint 2013. január 1-jével ismét létrehoznák a járásokat és a járási székhelyen is lesznek integrált ügyfélszolgálati irodák.

A kormányhivatalokba integrált államigazgatási szervek továbbra is működtetik ügyfélszolgálataikat. A kormányablakokban lesz lehetőség például elektronikus tulajdonilap-másolat lekérdezésre, de ez továbbra is elintézhető a földhivatalok ügyfélszolgálati irodáiban is.

Közben a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala arról tájékoztatott: az általa működtetett Központi Okmányiroda ügyfélszolgálata hétfőtől meghosszabbított nyitva tartással, hétköznapokon 8-tól 20 óráig várja ügyfeleit. A kibővített nyitva tartás alatt minden okmányirodai szolgáltatás igénybe vehető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik