Belföld

Eltiltást kapnának a közpénzek megdézsmálói

Az elszámoltatás a nulladik lépés a korrupció ellen.

Az igazságügyi tárca államtitkára szerint az elszámoltatás a nulladik lépés a korrupció ellen. Ezeknek az ügyeknek a felderítését nagyban segítheti az az új törvénymódosítás, amely szerint az ügyészek ezután titkosszolgálati eszközöket is alkalmazhatnak – mondta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence.

Az államtitkár szerint a korrupció elleni fellépést is erősíthetné az önálló közigazgatási bírósági rendszer. E bíróságok közérdekvédelmi feladatokat is elláthatnának, ellenőriznék az egyes állami, önkormányzati döntések célszerűségét, vizsgálnák a közpénzek felhasználását, a politikusok felelősségét.

Van olyan javaslat, amely szerint a közbeszerzéseknél felmerülő jogi problémák rendezése is e testületek feladat lenne – tette hozzá az államtitkár, hangsúlyozva, hogy az önálló közigazgatási bíróságok kialakítása csak egy javaslat. Erről az Országgyűlés tavasszal, az alkotmány vitájában dönt.

Rétvári Bence úgy vélte: ha a képviselők elfogadják az elképzelést, még ebben a ciklusban megalakulhatnak a közigazgatási és közérdekvédelmi bíróságok, amelyek dönthetnének a közigazgatási dolgozók munkaügyi pereiben, a közbeszerzési jogvitákban, és távol tarthatnák a közpénztől azokat, akik korábban megdézsmálták az állami vagyont.

AJÁNLOTT LINK:

Navracsics: lesz pénz a kenőpénz ellen (Hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik