Belföld

Autókat húztak ki a vörösiszapból

Administrator
Administrator

2010. 12. 30. 14:44

Kolontáron a befagyott halastóban még két jármű van a háromméteres iszap alatt.

Az öt jármű a csaknem három hónapja történt katasztrófa idején került a vörösiszap fogságába, azokat az iszapáradat a kolontári halastó környékén lévő mocsaras területre sodorta, az autókat csak most, a már megfagyott területről tudták kiszedni – mondta Pavelcze László, a Rescue 24 tűzoltó és kutató-mentő nemzetközi csoport igazgatója. Hozzátette: a jégből egyenként, lánctalpas erőgép segítségével húzták ki a roncsokat az azokra erősített drótkötelekkel. Még volt olyan autó, amelyet a Torna-patak medrében találtak meg.

További két személyautó van a kolontári halastóban, ezeket majd az olvadás után tudják kihozni a tó lecsapolásával a háromméteres vörösiszapréteg alól.

A Rescue 24 igazgatója elmondta, hogy a veszélyes hulladéknak számító roncsokat a devecseri vasútállomásnál lévő lerakóhelyre szállították. Az akciót a helyszínen állandó ügyeletet tartó Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ szervezte.

A nemzetközi mentőcsapat tagjai a vörösiszap-katasztrófa óta folyamatos készültségben vannak a helyszínen, a zöldhatóság és a katasztrófavédelem munkáját segítik a többi között olyan speciális feladatok elvégzésével, mint amilyen a műszaki és a vagyonmentés, mintát vesznek a felszíni vizekből, a vörösiszapból és a tározókból. A csapat tagjai segítettek a katasztrófa idején eltűnt emberek felkutatásában is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.