Belföld

L. Simon: csak arányosan büntethet a médiatanács

A fideszes politikus szerint a médiatörvényt ért kritikák egy része politikai szándékú, másik része szakmai tévedéseken alapul, így teljesen jogtalan.

L. Simon László a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke kijelentette: a nemzetközi bírálatok sokszor az MSZP vádjait visszhangozzák, az “európai cirkusz kirobbantása” pedig a szocialista luxemburgi külügyminiszterhez köthető, aki “nem véletlenül szólalt meg”. Hozzátette: a szakmainak tűnő, nyugati lapokban olvasható aggodalmak nagy többsége olyan helyzet ellen tiltakozik, amely nem áll fenn Magyarországon. A The Washington Postban kedden megjelent írásra úgy reagált: az egyértelműen arról tanúskodik, hogy szerzője nem ismeri a jogszabályt, amit kifogásol.

Mint mondta, néhány kritika jogos, így kétségtelen, hogy a médiatanács kizárólag a kormánytöbbség által jelölt tagokból áll, ebből azonban nem következik, hogy működése antidemokratikus volna. A fideszes politikus bízik benne, hogy a szabályozást támadó vélemények megváltoznak, amikor kiderül, hogy igazságtalanok voltak, de álláspontja szerint “el sem kellett volna jutni idáig”, méltányosabb lett volna megvárni, hogyan alkalmazza a törvényt a médiahatóság.

A médiatanács kizárólag a jogsértés súlyához igazodó szankciókat szabhat ki, érvényesítenie kell az arányosság és a fokozatosság elvét, így először például csak figyelmeztethet – jelentette ki. “Miért gondolják azt, hogy ha valaki elkövet egy kisebb jogsértést, megbüntetik 25 millió forintra? Ráadásul világos, hogy a bírságnak igazodnia kell a médium anyagi teljesítőképességéhez” – fogalmazott L. Simon László, hozzátéve: alaptalan a sajtószabadságot félteni a médiatanács esetleges bírságaitól, “mindenki tudja, hogy nem fognak januártól lapokat tízmilliós bírságokkal sújtani”.

Kitért arra, hogy a bírságról döntő médiahatósági határozat megtámadása után a bírósági eljárást soron kívül kell lefolytatni, így az ügyek nem fognak évekig elhúzódni.

Azzal kapcsolatban, hogy a fideszes Balsai István, az alkotmányügyi bizottság elnökeként múlt hétfőn olyan zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be a médiatörvényhez, amely alapján azonnal fizetniük kellett volna a megbírságolt médiumoknak, L. Simon László elmondta: végig amellett volt, hogy a médiumok kérhessék a határozat felfüggesztését, de a bizottságban többen arra hivatkoztak, hogy erre az APEH által kiszabott bírságok esetében sincs lehetőség. Hozzátette: a Fideszben ezúttal is érvényesült a frakciófegyelem, és örül annak, hogy az általa is képviselt álláspont győzött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik