Belföld

A hideg is nehezíti a belvíz elleni védekezést

Újfehértón már hat utcát kellett lezárni.

Újfehértón továbbra is harmadfokú a belvízvédelmi készültség, és most már hat utcát kellett szakaszosan lezárni. Kedden reggel folytatták a vízszívatást, miután hétfőn este fel kellett függeszteni a munkát, mert a hőmérséklet hirtelen mínusz tíz fok alá csökkent, és a tömlők befagytak. A belvíz miatt 200 ház van veszélyben, több helyen homokzsákokkal védekeznek. Eddig három ház vált lakhatatlannál, mert vályogfalaik átáztak, és nem bírták tovább a terhelést. Egy család a rokonokhoz költözött, a többieket önkormányzati bérlakásban helyezték el.

A belvíz elleni védekezésben segítséget nyújtanak az ibrányi köztestületi tűzoltók is, szivattyúkkal, tömlőkkel erősítik a védekezést. Emellett hétfőn a vízgazdálkodási társulat tovább folytatta az áteresz partfalának megerősítését, méterenként cölöpökkel támasztják meg, hogy ne omoljon be.

Három hete folyik a belvíz elleni harc Demecserben. Kiss Gyula polgármester a Független Hírügynökségnek elmondta: a védekezésben, szivattyúzásban önkéntes tűzoltók és az önkormányzat kft-jének dolgozói vesznek részt. Magas a belvíz szintje, a kertekben sok a víz, de lakóház nincs veszélyben. Megelőzésképpen homokzsákokat raktak a veszélyesebb részekre.

Tiszaeszláron eddig egy egyedülálló férfinak kellett elhagynia az otthonát, mert lakhatatlanná vált.

Az elmúlt napok csapadékos időjárása és az olvadás következtében mintegy 20 négyzetkilométerrel nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén, így már több mint 420 négyzetkilométer áll víz alatt – közölte Bara Sándor védelemvezető. Tájékoztatása szerint mintegy 80 négyzetkilométer vetést és 115 négyzetkilométer szántót borít belvíz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik