Belföld

Az “isteni” válságkezelésről

Bölcskei Gusztáv: "Karácsony nem más, mint Isten "szent, igazi válságkezelése", egyszer, s mindenkorra szóló megoldása az emberiség válságára.

Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szombaton a debreceni Református Nagytemplomban tartott karácsonyi istentiszteleten úgy fogalmazott: karácsonykor megjelent Isten üdvözítő jósága és emberszeretete, ennek nem kell újra és újra megjelennie, szemben a mai hatalmasságokkal, akik újra és újra próbálják kezelni a mindig újra felbukkanó válságokat. “Isten az első karácsonykor igyekezett kezelni a teremtett világ válságát: ez a válságkezelés egyszer, s mindenkorra szól, nem olyan, mint amivel ma is keresik, hogy lehetne megoldani a meg nem szűnő válságot. Isten válságkezelése az, ami karácsonykor történt” – hangoztatta a püspök.

Igehirdetésében felidézte, két testvér idén karácsonyra, a “Jézuskának” írt kívánságait, amelyben az egyik gyerek csak “egy normális tanárt” kért magának. “Ez a gyerek szinte mindent megértett abból, mi a karácsony” – vonta le a következtetést Bölcskei Gusztáv, majd kifejtette: “mert karácsonykor Isten a normális úton jött közénk. Isten karácsonykor az emberi normalitást ölti magára. Ez egyben azt is jelenti, hogy ő megszabja valamennyiünk számára, hogy mi a norma” – jelentette ki. Hivatkozott egy, a gyerekek karácsonyi vágyait vizsgáló felmérésre, mely szerint a gyerekek akár kölcsönt is felvetetnének szüleikkel, csak hogy drága ajándékokat kaphassanak karácsonyra. “Baj van a normával” – figyelmeztetett, majd megjegyezte, Isten normát akar adni, hogy mi a fontos és mi nem.

Sokszor igyekszünk elbújni Isten elől, de titkon mindig várunk rá, hogy ő ránk találjon. Karácsonykor Isten ránk talált, hát mi is találjunk magunkra – erre hívta fel a Nagytemplomot zsúfolásig megtöltő gyülekezetet, majd a hagyományos úrvacsoraosztás előtt megáldotta az egybegyűlteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik