Belföld

Újra három év lesz a gyes

Administrator
Administrator

2010. 12. 23. 19:50

A törvény 30 órában korlátozza a gyes mellett folytatható keresőtevékenység időtartamát.

Az Országgyűlés csütörtökön megszavazta a gyermekgondozási segély (gyes) folyósításának kettőről három évre való visszaállítását. A képviselők 259 igen szavazattal, 69 nem ellenében, 43 tartózkodás mellett fogadták el az egyes szociális, gyermekvédelmi, családtámogatási, fogyatékosságügyi és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztést. A kormánypártok támogatták, az MSZP és az LMP ellenezte az indítványt, a Jobbik tartózkodott.

A gyes három évre való visszaállítása vonatkozik azokra a gyermekekre is, akik 2010. április 30. után, azaz a gyes folyósítási idejét két évben meghatározó törvény hatályba lépését követően és a jogszabály hatályba lépése előtt születtek.

A törvény 30 órában korlátozza a gyes mellett folytatható keresőtevékenység időtartamát. Az elfogadott javaslat szerint a 2010. december 31-én még keresőtevékenységet folytató gyes-jogosultak egységesen legfeljebb 2011. március 31-ig még a korábbi feltételekkel, azaz munkaidőkorlát nélkül végezhetnek az ellátás mellett munkát.

A törvény kivételt is teremt, mert a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek gondozását ellátó jogosult a gyermekgondozási segély mellett – a gyermek egyéves korától – a napi munkaidő-keretre vonatkozó korlátozás nélkül végezhet munkát, valamint az ikrek utáni gyermekgondozási segély teljes munkaidőben történő foglalkoztatás esetén is jár, azonban a törvény értelmében csak egy gyermek után.

A gyes folyósítási idejének visszaállításával összhangban a gyermeknevelési támogatást újra a legkisebb gyermek hároméves korától lehet majd igénybe venni. A törvény bevezeti az örökbefogadói gyermekgondozási segélyt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Breaking Bad
TV Series 2008 - 2013 USA
2012 Season 5, episode 2 : Madrigal
Created by : Vince Gilligan
Director : Michelle MacLaren
Bryan Cranston
Photo: Ursula Coyote.
It is forbidden to reproduce the photograph out of context of the promotion of the film. It must be credited to the Film Company and/or the photographer assigned by or authorized by/allowed on the set by the Film Company. Restricted to Editorial Use. Photo12 does not grant publicity rights of the persons represented.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.