Belföld

Hétfőn véget ér a politikai nyugdíjháború – egyelőre

A Parlament várhatóan a nyugdíjjal kapcsolatos három javaslatról szavaz.

Hétfőn több törvényjavaslatról is zárószavazás lesz. Ezek közé tartozik a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségét biztosító indítvány és a miniszterelnök által is jegyzett, a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozat. Utóbbiról akkor lehet zárószavazást tartani, ha a parlament nem fogad el a törvényjavaslathoz benyújtott egyetlen módosító indítvány sem. Erre minden esély megvan, mert az előterjesztők ezek egyikét sem támogatják. A politikai nyilatkozat elfogadáshoz kétharmados parlamenti többség kell.

Az Országgyűlés megtárgyalja és dönt a Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke által kezdeményezett országos népi kezdeményezésről, amely a nyugdíjkorhatár 62-ről 65 évre emelésének újratárgyalását kéri. Erre azért kerülhet sor, mert a kezdeményezők összegyűjtötték a szükséges ötvenezer aláírást.

Ezekkel a döntésekkel várhatóan pont kerül az összes – nyugdíjakat érintő – vitára, törvényjavaslatra. Egyelőre. A parlament korábbi határozatát, melyben a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagság eltörléséről döntöttek, többen az Alkotmánybíróság előtt támadták meg. Várhatóan a miniszterelnök politikai nyilatkozattervezete is a taláros testület elé kerül. Így hamarosan újra a politika és a közélet napirendjén szerepel majd számos, nyugdíjat, nyugdíjasokat érintő ügy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik