Belföld

Nyolcmilliárd a hátrányos helyzetűeknek

Mintegy nyolcmilliárd forintos keretösszeggel oktatási, foglakoztatási és lakhatási programot indít a kormány hátrányos helyzetű emberek és települések számára jövőre - jelentette be a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Balog Zoltán a Magyar Tudományos Akadémián a romák társadalmi felzárkózásáról tartott szimpóziumon – ismertetve a kabinet szerda délutáni döntését – közölte: évi 3 milliárd forintos keretösszeggel ösztöndíjprogram indul hátrányos helyzetű gyermekek számára általános és középiskolai szinten, 4,6 milliárd forintos kerettel pedig a lakhatási feltételek javítására indul program hazai és uniós forrásból.

Az utóbbi program 2013-ig tart, és a február 15-ei kiírása után azok a települések pályázhatnak támogatásra, amelyekben 15 ezernél kevesebben laknak. A kormányprogramban az oktatáson és a foglakoztatáson lesz a fő hangsúly. A támogatást mérhető teljesítményhez kötik majd: munkához, a gyermekek iskolába járásához és teljesítményéhez, valamint a felnőttek közösségi aktivitáshoz – ismertette az államtitkár.
A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár bejelentette a szimpóziumon azt is, hogy évi 3 milliárd forintos keretösszegű ösztöndíjprogram indul a hátrányos helyzetű gyermekeknek. Nemcsak a jól tanulók pályázhatnak majd, hanem azok is, akik közel állnak ahhoz, hogy kiessenek az általános iskolából. Az Út a középiskolába projektre 700 millió, az Út az érettségihez ösztöndíjra 584, az Út a szakmához programra 450 millió forint keretösszegű támogatást biztosítanak, az iskolahálózatra pedig – amelyben olyan mentorok kapnak majd támogatást, akik három gyermekkel foglalkoznak – 1,2 milliárd forint áll majd rendelkezésre – mondta Balog Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik