Belföld

Arcátültetés az állami cégeknél

Az állami cégek vezetői között végzett plasztikai beavatkozás folytán számos vezető szakember helyére kerültek fiatal pályakezdők a kormánypárt holdudvarából. Néhány esetben még Fidesz-időkben kinevezett tisztviselők is áldozatul estek a tisztogatásnak. A Hungarofestnél sem volt kegyelem, de logika sem.

A narancssárga pallos által lefejezett állami cégek egyik állatorvosi lova a Hungarofest, a magyar állami rendezvények nagy részének szervezéséért felelős állami cég. A kormányváltás óta az állami és közigazgatási szervek, testületek, hivatalok, cégek felső- és középvezetőit szinte az utolsó emberig lecserélték. Az állami rendezvények szervezéséért felelős Hungarofestben a cseréket több esetben egészen sajátos módon hajtották végre: a Fidesz-közeli szereplők barátainak, pályakezdő rokonainak vezető posztokba ültetésétől kezdve díszlettervezők projektvezetővé avanzsálásáig.

„Váltó láz”

A Hungarofest szervezésének gyümölcse volt a közelmúltban a Pécs2010, Európa Kulturális Fővárosa program (sokak szerint a cégnek köszönhető, hogy a rendezvénysorozat nem lett hatalmas kudarc), vagy éppen a Francia és az Olasz Kulturális Évad, „A magyar kereszténység ezer éve” című kiállítás a Vatikáni Múzeumban. Az említett projektek vezetőjeként Rubovszky Rita, a Hungarofest nemrég leváltott ügyvezető igazgatója megkapta a Francia Köztársaság Lovagkeresztjét és az Olasz Köztársaság Tisztikeresztjét is, múlt hét pénteken pedig a Francia Köztársaság Művészeti és Irodalmi Rendjének tiszti fokozatát a francia kultúra terjesztéséért végzett elkötelezett munkájáért. Goldschmied József, a Hungarofest Égtájak irodájának programigazgatója pedig 2009-ben Kisebbségekért díjat kapott. A határon túli magyar szervezetek szinte egyhangúlag a mindennapok kapcsolattartásában végzett folyamatos munkája elismeréseként terjesztették fel a kitüntetésre.

Lapunk több, egymástól független, névtelen forrása szerint a Hungarofestnél néhány hete hirtelen, minden előzmény nélkül, alig 2 óra alatt lezajlott a fordulat. Információink szerint Rubovszky Rita reggel még a cég vezetőjeként érkezett az irodába, pár órával később viszont már aláírta a közös megegyezés alapján történő elbocsátásról szóló papírokat. Posztját azonnal átvette a 28 éves Kálomista Imre, Kálomista Gábor producer unokatestvére. Önéletrajza szerint Bécsben diplomázott és kommunikációs tanácsadóként tevékenykedett. 2010-től a Fidesz munkatársaként szerzett szakmai gyakorlatot.

A darab még tart, mikor a főszereplőt kirúgják

Rubovszky Rita eltávolítása még akkor is logikátlannak tűnik, ha azon túllépünk, hogy az első Orbán-kormány alatt lett alapítóigazgatója a Hungarofestnek (kis szünet után a Gyurcsány-kormány idején Hiller István hívta vissza a posztra). Az államtitkári közlemény szerint „eddigi szakmai tevékenységét, különös tekintettel a Pécs Európa Kulturális Fővárosa projekt sikeréért tett erőfeszítéseire, elismeri a Hungarofest felett tulajdonosi jogokat gyakorló MFB”. Ráadásul az állami rendezvényeket szervező céget éppen hathéttel a soros elnökség beköszöntével járó rendezvény kavalkád és három héttel a Pécs2010 program befejezése előtt fejezték le. A soros elnökség rendezvénytervének elkészítése ráadásul csak nemrégen érkezett meg a Hungarofesthez, holott az elnökség ténye és időpontja már legalább másfél éve ismert (ez többek között az előző kormány sara is).

A napokban elküldték Kardos Józsefet, a Pécs 2010 Európa – Kulturális Fővárosa projekt programigazgatóját is, akiről köztudott, hogy a pécsi programsorozat sikerében kulcsszerepet játszott. Goldschmied Józsefet, az Égtájak iroda programigazgatóját, aki súlyos betegségből tért vissza posztjára, két hónappal a nyugdíjazása előtt küldték el a cégtől.

Stratégiai és kreatív igazgatóként pedig az a Balatoni Mónika, színházi rendező és dramaturg érkezett a Hungarofest-hez, akivel júliusban bruttó 4 millió 340 ezer forintra szerződött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) stratégiai tanácsadásra, továbbá aláírója volt a holokauszttagadó David Irving megszólaltatásáért megszüntetett közéleti műsorért, az Éjjeli menedékért kampányoló nyílt levélnek, 2004-ben pedig a Fidesz kulturális tagozatának gálaestjére rendezett műsort.

A nemzetközi kapcsolatokért Ablonczyné Szabó Magda, a Duna TV volt kulturális alelnöke fog felelni a jövőben. Férje a Magyar Fórum egykori tudósítója, és a Nemzeti Színház volt elnöke, egyik fia pedig a Heti Válasz újságírója.

Bár az új vezetés ígéretei alapján a koncepció és a már folyamatban lévő programok tervezete, arculata nem változik, kérdéses, hogy milyen eredményre vezet majd a még futó projekteket évek óta felügyelő és koordináló vezetők eltávolítása és a friss arcok kinevezése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik