Belföld

Enyhülés után jön a fagy és a havazás

Kedden lesz, ahol akár 14 fok is lehet. Csütörtökön hidegfront érkezik az országba.

Hétfőn délután erősen felhős, borult lesz az ég, főként nyugaton szakadozhat fel rövid időszakokra a felhőzet. Nagyjából a Budapest-Szolnok-Debrecen vonaltól északra fekvő területen várható kisebb eső, a legészakibb részeken esetleg havas eső. Tovább erősödik a délies légmozgás, a Dunántúlon és délkeleten olykor viharos széllökések is lehetnek. A délutáni csúcshőmérséklet általában 2 és 9 fok között szóródik.

Keddre virradó éjszaka továbbra is sok felhő lesz felettünk, melyből főként a Dunától keletre eső területeken várható többfelé eső. A délnyugati szél mérséklődik, már csak a Tiszántúlon kísérhetik élénk lökések. Enyhe lesz az éjszaka, 0 és 6 fok között alakul a hőmérséklet, de a délnyugati területeken ennél kissé magasabb értékek is előfordulhatnak.

Napközben délnyugaton időnként felszakadozik a felhőzet, máshol továbbra is sok lesz a felhő, keleten és északon többfelé lesz eső. A déli-délnyugati szél időnként megélénkül. A hőmérséklet csúcsértéke a vastag hóval borított északnyugati országrészben csak kevéssel emelkedik fagypont fölé, északkeleten 5 fok körül alakul, délen akár a 10-14 fokot is elérheti.

Szerdán még folytatódik az enyhe, esős idő, majd csütörtökön markáns hidegfront vonul át fölöttünk, többfelé viharossá fokozódó északnyugati széllel. Pénteken változóan felhős, néhol hózáporokkal tarkított idő valószínű, majd a jelenlegi számítások szerint szombaton újból megnövekszik felettünk a felhőzet és havazás valószínű.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.