Belföld

Újabb gyanú Benedek Fülöp ellen

Az ügyészség az előzetes letartóztatás meghosszabbítását kérte.

Újabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség Benedek Fülöpöt, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium egykori szakállamtitkárát – tudta meg a Magyar Nemzet. A lap értesülései szerint most azt rótták terhére, hogy 2005 és 2008 között szándékosan megszegte a tárca gazdálkodási szabályait.

Benedek Fülöp ezzel állítólag 4,5 millió forint vagyoni hátrányt okozott. A gyanú szerint a volt államtitkár éveken át úgy engedélyezte egyes minisztériumi és egyéb rendezvények többletköltségeinek kifizetését, hogy átlépte a számára is ismert kereteket.

A nyomozó ügyészség egyrendbeli folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg Benedek Fülöpöt, aki tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, és panasszal élt a gyanúsítás ellen – közölte a lappal Skoda Gabriella, a vádhatóság szóvivője.

A november 6-án előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsítottal szemben az ügyészség kezdeményezte, hogy a bíróság két hónappal hosszabbítsa meg a kényszerintézkedés határidejét, mert fennáll a veszélye, hogy a szabadlábon védekező terhelt bizonyítékokat próbálna eltüntetni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik