Belföld

Több mint 100 iszapkárosult kért új értékbecslést

A harmadik körös felmérés elkészítésére a Belügyminisztérium új, független szakértői csoportot jelöl ki.

A legfrissebb összesítés alapján több mint 120 család kéri a vörösiszap-katasztrófában megsérült ingatlanjának új értékbecslését; várhatóan száznál több új lakás épül majd a devecseri lakóparkban – tájékoztatta az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnokhelyettese csütörtökön az MTI-t.

Takács Árpád elmondta, hogy csütörtökig Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen több mint 120 család kérte a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara szakértőitől ingatlanának újbóli értékbecslését. Egy hete 91-en voltak, akik nem fogadták el a szakértők által az iszapömlésben károsodott házukra megállapított árat.

Az iroda munkatársai naponta harminc ingatlant mérnek fel. Hozzátette: tíz és húsz között van azoknak a károsultnak a száma, akik a második értékbecslést sem fogadták el. A harmadik értékbecslés elkészítésére a Belügyminisztérium új, független szakértői csoportot jelöl ki.

A tulajdonosok közül eddig 72-en újépítésű házba költöznének, 60-an használt lakás vásárlása mellett döntöttek. Két károsult család a lakásának helyreállítását kérte, 64-en egyedi elbírálást szeretnének – mondta a parancsnokhelyettes. Hozzátette, hogy a központ jogi munkacsoportja folyamatosan egyeztet a károsultakkal.

A parancsnokhelyettes elmondta: a hóesés megnehezítette a mentesítési munkálatokat, de a közlekedésben nem okozott fennakadást a csapadék, a közutakat folyamatosan takarítják. Az újjáépítésen 240 szakember dolgozik 180 munkagéppel.

Takács Árpád szólt arról is, hogy a tározó kiszakadásnál épített körgát erősítését folytatták, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. területén kijelölt depókba szerdán 660 köbméter iszapos anyagot szállítottak. Az épülő új gát kijelölt nyomvonala mentén a résfal már 750 méter hosszban elkészült. A X-es kazettánál lévő gátszakadás köré épített pernyegátat dolomittal terítik be.

A karitatív szervezetek folyamatosan osztják a károsultaknak a tartós élelmiszereket, és tisztító-, illetve tisztálkodószereket, a Mikulásra érkező édességeket pedig azok a családok kapták, amelyekben 14 éven aluli gyermek van – mondta Takács Árpád.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik