Belföld

Szobrot döntenek Pécsett

Elbontják Doktor Sándor pécsi köztéri szobrát az orvos első világháborút követő közéleti szereplése miatt.

A baranyai megyeszékhely közgyűlése arról is döntött, hogy a Nagy Jenő utcában 1978-ban felállított egész alakos bronzszobrot a városi vagyonkezelő Pécs Holding Zrt. telephelyén helyezik el. Doktor Sándor (1864-1945) a pécsi Bábaképző Intézet egykori igazgatója volt, de orvosi tevékenysége melletti aktív közéleti és politikai szerepvállalása, annak szellemisége „aligha egyeztethető össze a mai magyar alkotmányos berendezkedés alapeszméivel” – hangzik az indoklás.

Az előterjesztő – Nagy Csaba fideszes alpolgármester – szerint Doktor Sándorra nagy hatással voltak az internacionalista és bolsevista tanok, az első világháború után a pécsi Nemzeti Tanács elnöke lett. Pécs szerb megszállásának idején az ő közreműködésével kiáltották ki a baranyai magyar-szerb köztársaságot – amely a trianoni békedekrétummal ellentétesen – elszakította volna a várost Magyarországtól. Doktor Sándor törekvését saját menekülésének elősegítése és a mecseki szénbányákra vonatkozó, szerbeknek tett gazdasági ígéretek motiválhatták – írta Nagy Csaba.
Az alpolgármester utalt arra, hogy a pécsi önkormányzat közvetlenül a rendszerváltás után Hungária utcává nevezte át a Doktor Sándorról elnevezett utcát, kifejezve az új demokratikus berendezkedéssel együtt járó értékrend- és szemléletváltozást. A politikus úgy vélte, hogy a városvezetés akkor jár el következetesen, ha kissé megkésve bár, de a Doktor Sándort ábrázoló köztéri szobrot is eltávolíttatja. Ehhez Vilt Tibor szobrászművész örököse is hozzájárult – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik