Belföld

Legfőbb Ügyészségen a Biszku-ügy

Az eljárás új szakaszába érkezett. Kiderül: vizsgálható-e a hajdani megtorló gépezet irányítóinak felelőssége.

Biszku Béla ügyét felterjesztették a Legfőbb Ügyészséghez – mondta Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzetnek. A lap emlékeztet rá, hogy az eljárást október 21-én Gellért Ádám kezdeményezte. Szerinte a Kádár-rendszer belügyminisztere felelőssé tehető azért, hogy Maléter Pált, Szilágyi Józsefet, Gimes Miklóst és Nagy Imrét 1958 nyarán kivégezték.

A főügyészség október végén elutasította a feljelentést. Szerinte Biszku nem követte el az el nem évülő emberiesség elleni bűncselekményt, az előre megfontolt emberölés – vagyis a törvénytelen kivégzés – pedig 15 év múltán elévült.

A feljelentő november 16-án panasszal élt az elsőfokú döntés ellen. Azt kérte, a Legfőbb Ügyészség helyezze hatályon kívül a főügyészség szerinte megalapozatlan határozatát. Rendeljék el a nyomozást Biszku ellen és fontolják meg a büntetőeljárás megindítását az 1956-os megtorlásokban részt vevő ismeretlen személyekkel szemben is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik