Belföld

Milliárdokkal kap többet fizetésekre a médiahatóság

Több embernek, több feladatért fog járni a pénz. A szervezet szerint ez így még mindig takarékosabb, mint a korábbi rendszer.

2,7 milliárd forinttal költhet többet fizetésekre a Szalai Annamária vezette Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) – írja a Hírszerző. A 2011-es költségvetés benyújtott általános indoklásában az áll, hogy a kiadásokon belül jelentős arányt képviselnek a személyekhez kapcsolódó térítések és juttatások, illetve az ezekhez fűződő járulékok.

Az internetes lap szerint az újonnan létrejött szervezet két nagyobb jogelődjében, az ORTT-ben és a Nemzeti Hírközlési Hatóságban, 2009-ben jóval kevesebb pénzt költöttek bérezésre. Ennek tükrében furcsa a fizetésekre szánt összeg növekedése, hiszen az összevonás egyik fő célja a költséghatékonyabb működés volt – olvasható a Hírszerzőn.

Az NMHH a fentieket azzal indokolta, hogy a jogelődök taglétszáma 60 fővel nőtt. (Tímár János, az ORTT volt tagja, illetve az NHH egyik neve elhallgatását kérő volt vezetője ezt nem tudta megerősíteni a portálnak). A kommunikációs igazgatóság hozzátette, hogy a jelentős szervezeti átalakítások többletfeladatokat rónak a hatóságra. Emellett fontosnak és összességében takarékosnak nevezték, hogy a külső szerződéssel dolgozó munkavállalókat köztisztviselői állományba veszik.

A kilenc évre kinevezett NMHH-elnöknek egyébként miniszteri illetmény: 1 millió 291 ezer forint jár. Szalai Annamária ezen felül megkapja a Médiatanács irányításáért járó fizetést is, ami ennek a 60 százaléka.

AJÁNLOTT LINK:

Milliárdokkal költhet többet bérekre Szalai médiahatósága (Hírszerző)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik