Belföld

Kétmilliós bérplafon az MNV-nél is

Változnak a javadalmazási szabályok a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő cégeinél.

Az MNV Zrt. igazgatóságának döntése alapján a vezetők nem kaphatnak magasabb személyi alapbért bruttó kétmillió forintnál, hasonlóan az állami cégek felső vezetőihez. Emlékeztetnek rá, hogy annak ellenére korlátozták a fizetéseket, hogy törvény nem kötelezi őket erre.

Más, a megtakarítást célzó intézkedésekről is döntöttek: az MNV közleménye szerint a változások érintik egyebek mellett az első számú vezetők autóhasználatát is. Ők a konkrét munkaszerződésükben foglaltak alapján használhatnak középkategóriájú vagy felső középkategóriájú személygépkocsit, a javadalmazási szabályzatban rögzített összeghatár figyelembevételével. Az összegeket az MNV egységesítette, így középkategóriás kocsik beszerzésére autónként legfeljebb 5 millió forintot, felső középkategóriás autóknál legfeljebb 7 millió forintot lehet költeni.

Amennyiben az adott társaságnak nincs személyautója, a kinevezett első számú vezető saját autóját használhatja hivatali célokra a munkáltató által meghatározott, és a vezető munkaszerződésében rögzített havi kilométerkeretig. Az is megtakarítást jelent, hogy a költségtérítések és az egyéb juttatásokról szóló rész alapján a vezetők nem kaphatnak semmilyen pótlékot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik