Belföld

Nyugdíjmentés vagy maffiamódszer?

A nemzetgazdasági miniszter ma tájékoztatja a pénztárakat a már eldöntött változásokról.

A nyugdíjpénztárak képviselői nem sok értelmét látják a találkozónak a tegnapi bejelentések után. Szerintük már egyértelmű, hogy a kormány megfojtja a második pillért, csak a részletek nem világosak.

Matolcsy György tegnap a köztévé esti műsorában azt mondta, szó sincs államosításról. Az ő értelmezése szerint ha valaki úgy dönt, hogy marad a magán-nyugdíjpénztári rendszerben, akkor kiszerződik a társadalmi szolidaritáson alapuló nyugdíjrendszerből.

A közgazdászok véleménye megoszlik az ügyben. A Magyar Nemzet által idézett Kopint-Tárki vezérigazgató, Palócz Éva szerint a magánnyugdíjpénztárak nem váltották be a reményeket, nem alakult ki verseny a jövőbeli nyugdíjasok kegyeiért.

„Ez egy olyan ajánlat, mint a Keresztapában: visszautasíthatatlan. Ha dönthetne róla az alkotmánybíróság, biztos, hogy elmeszelné” – fogalmazott Simonovits András közgazdász, az ATV.hu szerint.

A gazdasági miniszter azt is bejelentette, hogy aki nem lép vissza az állami pénztárba, annak nyugdíjába nem számít bele majd az a 24 százalék tb-járulék, amit a munkáltatója fizet utána. Ugyanakkor a hvg.hu-nak nyilatkozó nyugdíjszakértő szerint – a munkáltató által fizetett 24 százalékos tb-járulék ma sem számít bele senkinek az állami nyugdíjába.

Annak ellenére sem, hogy a társadalombiztosítási ellátások fedezetéről szóló törvény szerint a járulék jelenleg az Állami Nyugdíjalapba folyik be, ahol a folyó nyugdíjak kifizetését fedezi – hangsúlyozta a nyugdíjszakértő.

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter blogjában logikai alapon támadja a kormány érveit. Szerinte minél többen lépnek vissza az állami rendszerbe, annál nagyobb terheket kell viselnie a költségvetésnek, annál kisebb az esélye, hogy az államnak lesz elég pénze az egyre növekvő nyugdíjterhek viselésére.

Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, nem a blogolók véleményével kell számolnia – mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

A politikus ezt annak kapcsán mondta, hogy Török Gábor politológus azt írta: most először érzi úgy, hogy a Fidesz döntéshozói elvesztették realitásérzéküket, a kétharmados többség és a magabiztos fölény tudatában elhitték, szinte mindent és mindenhogy megtehetnek.

Kolláth György szerint ez azonban nincs így. A nyugdíj az Alkotmánybíróság határozatai szerint mindenkit megillető alapvető jog, korlátozni csak kivételes esetben lehet – mondta az alkotmányjogász. Kolláth György a Világgazdaságnak és a Népszabadságnak nyilatkozott.

Ugyanakkor a szocialista Szanyi Tibor a Népszavának azt mondta, a nyugdíjmentés címszó alatt megzsarolt embereknek lassan már nem lesz hova fordulniuk, mivel a kormány kiiktatta az alkotmányos fékeket.

Bokros Lajos ennek kapcsán a Magyar Narancsban komoly kockázatnak nevezi, ha az állam rabló-pandúrt játszik a polgárokkal. A kabinet esetenként reformként beállított lépéseit, így a nyugdíjak ügyét a volt pénzügyminiszter ellenreformnak tartja.

Egy másik EP-képviselő, a fideszes Pelczné Gáll Ildikó szerint viszont a magyar nyugdíjreform nem tér el a nyugat európai országokban alkalmazott rendszertől. Mint a Klubrádióban mondta: az emberek maguk dönthetnek majd és ő azt ajánlja, hogy az állami rendszert válasszák.

Az ügyről Gyurcsány Ferenc úgy véli: az orbáni jobboldal mára a polgári Magyarország, a jogállam, az alkotmányosság, a polgári felelősség legveszélyesebb ellenfele. Nem a nyugdíjunkat veszik el, hanem sokkal többet: egy nyugatos, polgári Magyarország esélyét.

Így kezdődött…

AJÁNLOTT LINKEK:

Nem mindenki bukja a nyugdíját, ha nem lép vissza az állami pénztárba (HVG.hu)
Nyugdíj:”Mintha a Keresztapában lennénk”
(ATV.hu)
288. Most múlik pontosan 2. (torokgaborelemez)
Szanyi: megmutatták, miért kellett kiiktatni az Ab-t (Népszava)
Pelczné: ”a döntés szabadsága mindenkinek megvan’ (Klubrádió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik