Belföld

28 kínai bányász tűnt el

Huszonnyolc bányász rekedt a mélyben, amikor a tárnát, ahol dolgoztak, váratlanul elöntötte a víz a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban, Nejcsiang városnál vasárnap - közölte a tartományi munkavédelmi hivatal.

A baleset helyi idő szerint délelőtt 11 órakor történt, amikor összesen 41 bányász dolgozott a föld alatt. Tizenháromnak sikerült még időben kimenekülnie.

A mentők kora délután megkezdték a víz kiszivattyúzását – közölte Lin Su-cseng a hivatal vezetője azzal, hogy Csengtuból, a tartomány székhelyéről négy teherautónyi, a mentéshez szükséges berendezést szállíttattak a helyszínre. Mint mondta, az egészségügyi dolgozók készenlétben állnak.

Korábbi jelentésekből az derült ki, hogy nem ismerik a lent maradt emberek pontos tartózkodási helyét.

Lin a tájékoztatójában kitért arra is, hogy a bánya papírjai rendben vannak, rendelkezik a szükséges engedélyekkel, a működése törvényes.

Hasonló baleset történt szombaton késő éjszaka a dél-kínai Kuanghszi-Csuang autonóm terület egyik vasérc bányájában, ahol jelenleg is három bányászt keresnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik