Belföld

Együtt lépnek fel a közszféra szakszervezetei

Demonstrációs bizottságot hozott létre három tömörülés.

Az összefogásban a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége vesz részt.

Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára a Független Hírügynökségnek pénteken elmondta: először megpróbálnak a tárgyalóasztal mellett eredményeket elérni, ha ez nem sikerül, akkor más módon érvényesítik követeléseiket.

Bércsökkenéssel jár a közszolgálatban az adószabályok változása, ezért döntött úgy a három konföderáció, hogy létrehozza demonstrációs bizottságát – mondta a Független Hírügynökségnek a főtitkár. Hozzátette: az ágazatukban azt szeretnék elérni, hogy ha valaki kinyitja a fizetési borítékját 2011 februárjában, akkor ugyanakkora összeg legyen benne, mint idén és a cafeteria is megmaradjon.

Az érdekképviseleti vezető szerint a rendvédelemben jelen pillanatban jelentős mértékű keresetcsökkenésre lehet számítani, mert a dolgozók többségének “semmit nem hoz” a 16 százalékos egykulcsos adó, csökken az adóvisszatérítés mértéke havonta, ráadásul nagyságrendileg visszaesik a cafeteria-keret is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik