Belföld

Itt a költségvetés MSZP-s verziója

Átfogó javaslatokat tett az ellenzéki párt.

Átfogó költségvetési módosítást kezdeményezett az MSZP – jelentette be Szekeres Imre csütörtökön a parlamentben. Az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, három módosító indítványuk célja, hogy igazságosabb és fenntarthatóbb legyen a jövő évi költségvetés. Hozzátette: ha indítványaikat a bizottságokban nem támogatják, akkor is kérik, hogy szavazzon ezekről a Ház.

Szekeres Imre hangsúlyozta: megszavazzák a jövő évi büdzsét, ha a kormánypártok támogatják a szocialista módosító csomagot.

A részleteket ismertetve elmondta: azt javasolják, hogy a személyi jövedelemadóknál a munkavállalók ötmillió forintig 16, a felett pedig 32 százalék adót fizessenek. A munkavállalók adókedvezménye maradjon az idei szinten, valamint a munka- és a tőkejövedelmek között maradjon meg a különbség. Kezdeményezik továbbá, hogy a társasági adók ne csökkenjenek. A szocialista politikus szerint ezek együttesen 769 milliárd forintos többletbevételt jelentenek, amellyel alapjaiban átalakítható a költségvetés. Kiemelte: ebben nincs egyetlen fillér adóemelés sem.

Az MSZP szerint ez az összeg lehetővé teszi, hogy ne vegyenek el 530 milliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári megtakarítást az emberektől, és indokolatlanná válik a félszázalékos nyugdíjjárulék-emelés, amely 36 milliárd forint bevételt eredményezett volna. A pénzből a szocialisták három százalékkal csökkentenék a munkáltatók által fizetett járulékot, ami 135 milliárd forintba kerülne.

Szekeres Imre közölte: a 796 milliárd forintból mindezek után maradna még 69 milliárd, ebből pedig létrehozható a költségvetés általános tartaléka.

Kitért arra: olyan módosító indítványt is benyújtottak, amely a kiadások legkritikusabb pontjait kezeli, és akkor is alkalmazható, ha a Fidesz nem fogadja el az alapjavaslataikat.

Ebben az indítványban az MSZP 230,9 milliárd forintos átcsoportosítást javasol a munkahelyek megőrzése, az esélyegyenlőség érvényesülése és a gazdaságfejlesztési források növelése érdekében.

A szocialista politikus közölte, a fedezet a párhuzamosan meglévő, a cél nélküli és a felesleges kiadásokat csökkentené. Indokolatlannak tartja például, hogy a miniszterelnök 90 milliárd forintról szabadon dönthet. Ide sorolta a Terrorelhárítási Központ létrehozására szánt 13 milliárd forintot is.

Az MSZP beadványából kiderül, hogy a 230 milliárd forintból 21 milliárdot fordítanának közfoglalkoztatásra, ötmilliárdot a megváltozott munkaképességűek támogatására, 30 milliárddal növelnék az Egészségbiztosítási Alapot az egészségügyi dolgozók helyzetének javítása érdekében. Kétmilliárd forintot kapnának a regionális munkaügyi központok arra, hogy csökkenjen a dolgozók leterheltsége, 371 milliót juttatnának az Országos Tisztiorvosi Szolgálatnak, 800 millióból rendeznék a Ganz-Röck munkavállalóinak elmaradt bérét, illetve hárommilliárdot különítenének el a tűzoltók elmaradt túlóra pénzének kifizetésére.

A szocialista párt tíz százalékkal emelné a családi pótlékot, húsz százalékkal az ápolási díjat, 3,8 helyett 4,8 százalékkal a nyugdíjat, egyszeri segélyt adna a kisnyugdíjasoknak és kegyeleti támogatást az ideiglenes özvegyi nyugdíjra jogosultaknak. Ötmilliárdot tennének a kríziskezelő alapba, négymilliárddal több jutna a háziorvosi ügyeleti ellátásra, 13 milliárddal több az Útravaló Ösztöndíj Programra, és 3,4 milliárddal több a Nemzeti Civil Alapprogramra. Az MSZP 9,6 milliárd forinttal emelné a szociális juttatásokra szánt keretet és 345 millió forinttal emelné a fogyasztóvédelmi hatóság és a fogyasztóvédelmi szervezetek, békéltető testületek támogatását.

A gazdaságfejlesztés, a modernizáció érdekében 46,7 milliárd forintot csoportosítanának át az infrastruktúrafejlesztés, az energiahatékonyság-növelés és környezetvédelem területeire. Ezek közt szerepel egyebek mellett az M0-s körgyűrű északi szektorának folytatása, a közterületi térfigyelő rendszerek pályázati támogatása, a bölcsődék, óvodák, közoktatási intézmények fejlesztése és a panelprogram folytatása.

Szijjártó Péter csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében reagálva a szocialisták sajtótájékoztatójára kiemelte: a kormány radikális adócsökkentést hajt végre annak érdekében, hogy Magyarország meg tudjon újulni, és gazdasága növekedésnek tudjon indulni.

A megújulás adórendszere támogatja a munkavállalást és a családokat, és az eddigiekkel ellentétben fair, arányos közteherviselést valósít meg – közölte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik