Belföld

A vörösiszap eltakarítása 30 milliárdos üzletet jelent

A hirdetmény nélküli eljáráson az egyetlen ajánlattevő nyert.

A devecseriek útlezárással akarják nyomatékosítani igényeiket. Az egészségügyi kockázatokkal kapcsolatos teljes és hiteles tájékoztatást, illetve kárenyhítés helyett teljes kártérítést szeretnének. A jelek szerint miközben egyre nő a feszültség Devecserben az eddigi kárpótlások miatt, kiderült, hogy nettó több mint 29 milliárd forintos keretösszegű szerződést kötött a vörösiszap lepte külterületek kármentesítésére a Vidékfejlesztési Minisztérium – írja a HVG.

A hirdetmény nélküli, tárgyalásos közbeszerzési eljáráson az egyetlen ajánlattevő, a Mecsekérc Zrt. nyert, amelynek vezetését nemrég vette át Endrédy István KDNP-s politikus Varga Józseftől, aki azóta történetesen éppen az ajkai zagytározót működtető MAL Zrt. katasztrófaelhárító csapatában tölti be a termelésfelügyelői funkciót – írja a hetilap.

A HVG-nek Szabó Csaba, a kárenyhítés koordinálásáért felelős, nemrég kinevezett miniszteri megbízott azt mondta, a földmunkák végszámlája várhatóan töredéke lesz a 29 milliárdnak, szakértői becslések szerint lehet, hogy csupán a tizede. Ehhez jön még a talajjavítás és a rekultiváció költsége.

Németh Tamás akadémiai főtitkár a HVG-nek azt mondta, az általa vezetett tudományos grémium lézeres mérései alapján talajcserét várhatóan nem kell végezni, a szennyezett földréteg elhordása után, tavasszal elég lesz javítóanyagok alkalmazása, mikrobiális kezelés.

Hatósági engedélyezés nélküli kármentesítésnél kódolva van a vita arról, ki fizesse a számlát. A kormány szerint a MAL Zrt., amellyel azonban senki sem egyeztetett a 29 milliárd forintos megrendelésről – mondta Ruttner György, a cég jogi képviselője.

Az ügy pikantériája, hogy civilek az elmúlt két hétvégén Devecser környékén a tízhektáros területből már mintegy 1,5 hektárnyit megtisztítottak. Ezen a hétvégén ismét nekiveselkednek, a munkához további önkéntesek jelentkezését várják.

AJÁNLOTT LINK:

Nagyobb a füstje (HVG)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik