Belföld

Vörösiszap: a szocialisták az adományról érdeklődnek

Az MSZP azt kéri, hogy a kormány adjon részletes tájékoztatást az 1,2 milliárdos adomány sorsáról.

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul adjon részletes tájékoztatást az 1,2 milliárdnyi vörösiszap-adomány sorsáról, aktuális helyzetéről, a kifizetések módjáról, illetve haladéktalanul kezdje meg a károsultaknak járó azonnali kifizetéseket. Gőgös Zoltán szocialista képviselő közleményében azt írta, hogy senki sem tudja, hová, hogyan, milyen koncepció alapján osztották szét a csaknem 1,2 milliárd forintos adományt, ami eddig összegyűlt a vörösiszap-katasztrófa sújtotta területek megsegítésére.

Kifejtette: tény, hogy az eltelt másfél hónapban mindössze 33 millió 400 ezer forintot adtak a károsultaknak. Ebből 30 millió forintot Devecser, 3,4 milliót pedig Kolontár kapott. A fennmaradó 1 milliárd 166 millió 600 ezer forintról egy szó sincs – mutatott rá.

A Magyar Kármentő Alap működését, gazdálkodását a kormány által október 21-én elfogadott kormányrendelet részletesen szabályozza – válaszolt Szijjártó Péter. A miniszterelnök szóvivője szerint a kárelhárítás és a helyreállítás költségeinek finanszírozása jelenleg is állami forrásokból történik, a Kármentő Alapba befizetett adományok felhasználásáról majd ezek után születik döntés.

A kormány nem mondott le arról, hogy a pontos elszámolás után a költségeket a tragédiát okozó cég, vagyis a Mal Zrt. fizesse meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik