Belföld

Behajthatatlan a különadó

Egy adószakértő a lehetőségek alapján úgy véli: végrehajthatatlan a törvény.

A különadót a tervek szerint öt évre visszamenőleg vetik ki a törvény szerint, amely egy okleveles adószakértő szerint végrehajthatatlan. Angyal József az MR1-Kossuth Rádiónak azt mondta, a munkahely hiába számolja ki, egykori dolgozójának mennyi adót kell fizetnie.

Az adóhatóságnak határozatban kell megállapítania a különadót, de a magánembernek még ekkor sem kell semmit tennie, a határozat ellen jogorvoslati lehetőség van, fellebbezhet, bíróságra mehet az adózó. „És itt belép egy érdekes dolog – folytatta az adószakértő.

Az Alkotmánybíróság jogkörét szűkítik, tehát nem semmisítheti meg ezt a törvényt, de eseti ügyekben továbra is lehet, úgynevezett alkotmányjogi panasszal fordulni hozzá. Tehát a törvényt egységesen nem lehet megsemmisíteni, de sok eseti ügy fog indulni több évvel ezelőtti ügyekben, és eseti ügyekben viszont százszázalékos nyerési esélye van az adózónak.”

Angyal József szerint érdekessége még az ügynek, hogy bevallással lezárt időszakokról van szó, tehát az APEH anélkül, hogy egy kiegészítő vizsgálatot végezne a kifizetőnél, egyszerűen nem tudja megállapítani, mennyi különadót kéne befizetni.

Az persze kérdés, hogy az emberek elmennek-e a bíróságra. Az adószakértő szerint számolni fog az adózó, és akinek néhány tízezer forintot kell fizetnie, az valószínűleg inkább fizet, mert jobb a békesség. Egy-két millióért már érdemes lehet megpróbálni – tette hozzá Angyal József.

AJÁNLOTT LINK:

Különadó: eljárásjogilag végrehajthatatlan törvény? (MR1-Kossuth Rádió)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik