Belföld

Már tízen vesztették életüket a vörösiszap miatt

A férfi testfelületének csaknem a háromnegyedén szenvedett súlyos égési sérüléseket.

Győrben meghalt az október elején történt vörösiszap-ömlés hetek óta súlyos állapotban lévő, idős sérültje. Ő a tizedik halálos áldozata a katasztrófának. Tamás László János, a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató-főorvosa elmondta: nem sokkal 11 óra után halt meg a férfi, akit az október 4-én történt katasztrófa után szállítottak Győrbe. Korábbi tájékoztatása szerint az idős ember a testfelületének csaknem a háromnegyedén szenvedett súlyos égési sérüléseket, amivel – tekintettel korábbi egészségi problémáira is – nem tudott megküzdeni a szervezete.

Véső nyugalomra helyezték a kolontári temetőben péntek délután a 14 hónapos Angyalkát, aki a vörösiszapömlés során vesztette életét. A rendőri biztosítás mellett tartott gyászszertartáson mintegy százötven családtag és helybéli jelent meg. Ott voltak az áldozat szülei, és 3 éves testvére, akik négy hétig feküdtek kórházban az erősen lúgos anyag okozta súlyos égési sérülésekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik