Belföld

Őrizetben egy volt államtitkár

A gyanú szerint Benedek Fülöp 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott.

Gyanúsítottként hallgatta ki és őrizetbe vette Benedek Fülöpöt, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egykori szakállamtitkárát jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség csütörtökön.

A Fővárosi Főügyészség sajtóirodája azt közölte az MTI-vel, hogy B. Fülöp a kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését tagadta, az őrizetbe vétel ellen panasszal élt.

A közleményben az áll: a gyanúsítás lényege szerint “B. Fülöp 2005-2007-ben jogosulatlanul szervezett meg reprezentációs célú protokollvadászatokat, illetve 2006-ban közreműködött abban, hogy saját célra megrendelt facsemeték ellenértékét a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet fiktív tanácsadói szerződések megkötése útján fizesse ki.”

Cselekményeivel a gyanúsított vagyonkezelői kötelezettségét szándékosan megszegve – részben felbujtóként – (a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. földügyekért felelős vezérigazgató-helyetteseként) a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek több mint 30 millió forint vagyoni hátrányt okozott – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik