Belföld

Tállai: az egyéb károkat is térítené az állam

Az újjáépítésre állami garanciát adnak, amelynek határideje 2010. július 30.

A kormány tervei szerint a vörösiszap-katasztrófát elszenvedett állampolgárok egyéb kárainak megtérítését is átvállalná a magyar állam – számolt be a még tárgyalás alatt lévő javaslatról Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára Devecserben, lakossági fórumon.Az állam eddig a lakóingatlanokban és a köztulajdonban bekövetkezett károk felszámolásának megelőlegezését vállalta, amelyet a Magyar Kármentő Alapról szóló kormányrendelet rögzít – mondta Tállai András. Az új javaslat tíz pontban összegezve tartalmazza azokat az “egyéb károkat”, amelyekre az állam kártérítést fizetne megelőlegezésképpen. Ezek szerint a vállalkozások ingatlanjaiban és eszközeiben keletkezett károkra, a be nem takarított termények és a haszonállatok elvesztésére, egy gépjármű után és az ingóságokra – 500 ezer forint értékben – is fizetne kártérítést az állam.

Az államtitkár arról is tájékoztatott, hogy az igazságügyi szakértők által elvégzett értékbecslés adatait a jövő hét elejére összesítik, addigra lesz eredménye is. Hangsúlyozta: mindenkinek saját magának kell döntenie a sorsáról, az állam ehhez minden segítséget megad.

Tállai András kiemelte: árvíz esetén “köztulajdon” okozza a katasztrófát, itt magántulajdonban lévő vállalat okozta a kárt, amelyek elhárítását az állam előre megtéríti az állampolgároknak.” Erre a kárenyhítésre kötnek megelőlegező szerződéseket a lakossággal, melyet majd az állam érvényesít a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-vel szemben. Az újjáépítésre állami garanciát adnak, amelynek határideje 2010. július 30.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik