Belföld

Új Szó: Schmittel lejáratódik az államfő tekintélye

"Államfő az minek van?" - címmel közölt kommentárt Schmitt Pálról az Új Szó című pozsonyi napilap. A kommentár szerzője szerint Schmitt Pál személye jogtudós elődjéhez képest egyértelmű és fájdalmas visszalépés.

“Schmitt Pálnak, Magyarország államfőjének péntek este az Alkotmánybíróság hatáskörének tervezett korlátozása kapcsán sikerült elmondania a régió egyik legszégyenletesebb elnöki beszédét – pedig erős a konkurenciája” – olvasható az Új Szóban. A szerző, Tokár Géza szerint Schmitt amellett, hogy elismerte, a testület tagjai csak a dolgukat teszik, valamiért fontosnak tartotta kiemelni, hogy Magyarországon működik a demokrácia. Emellett a kormánypárttal feltűnően nagy összhangban beszélt az előrejutást nehezítő régi szabályokról és a nagy, végső „közös célról”.

“Schmitt nézetei, pontosabban az a tény, hogy nem vállalta a konfliktust a kormánnyal, nem jelent különösebb meglepetést. Az már sokkal fájóbb, hogy Magyarországon egy leginkább Ivan Gasparovichoz fogható kvalitású személy a nemzet egységét megtestesíteni hivatott államfő” – olvasható az írásban. A szerző megjegyzi: könnyen lehet, hogy a poszt jelentéktelen személyek által való betöltése régiós sajátosság. Felteszi a kérdést: Elméletileg mi is lenne a dolga a szlovák és a magyar államfőnek?

“Egy dolog biztos: Schmitt Pál személye jogtudós elődjéhez képest egyértelmű és fájdalmas visszalépés. És nem csak Sólyomhoz, de összes elődjéhez képest, akik óvakodtak a nyílt elköteleződéstől” – véli Tokár.

“Mi történik akkor, ha Schmitt továbbra sem államfőként, hanem egykori pártja meghosszabbított karjaként működik? Saját presztízse csorbul, és ami még rosszabb, az államfő tekintélye is lejáratódik…Nem csak Schmitt személyéről van szó, maga az államfő mítosza forog kockán” – zárul az Új Szó kommentárja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik