Belföld

A devecseri cigánytelep felszámolását kéri az OCÖ elnöke

Kolompár a lakhatatlanná vált házak láttán arra kérte a polgármestert, hogy az újjáépítés során biztosítsák a fedél nélkül maradt embereknek is a megfelelő lakhatási körülményeket.

A vörösiszappal elöntött Devecser romák által lakott Dankó-telepének végleges felszámolását, a károsultak lakhatásának sürgős megoldását kérte az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke a város polgármesterétől, miután vasárnap megtekintette a négy héttel ezelőtti pusztítást, és kétmillió forintos támogatási felajánlást tett érdekképviselete nevében a városvezetésnek.

Toldi Tamás városvezető azt mondta: azok az emberek is számíthatnak az önkormányzat és a kormány támogatására, akik a Dankó-telepen, sokszor jogcím nélkül, rendezetlen tulajdonviszonyok között éltek, így számukra használt lakásokat vásárolnak majd Devecserben, vagy ha igénylik, más településen. A társadalmi integrációt elősegítve arra törekszenek, hogy a városon belül, nem egy újabb cigánytelepet kialakítva biztosítsák számukra a további életlehetőséget. A polgármester az OCÖ elnökétől azt kérte, hogy a biztos megélhetést garantáló tartós munkahelyteremtéssel, foglakoztatási programokkal segítsék ezeket az embereket és a várost.

Kolompár Orbán az OCÖ nevében kétmillió forint támogatást ígért Devecser önkormányzatának, amelyet – bár az elnökség tagjai már jóváhagytak – a roma testület rendkívüli közgyűlésének is el kell fogadnia. A roma vezető azt kérte Devecser első emberétől, hogy a magyarországi cigányság nevében átadandó pénzt, amely november 15-ig megérkezhet a katasztrófa-károsult önkormányzat számlájára, az iskolások élethelyzetének javításra fordítsák.

Ezen felül felajánlotta, hogy az OCÖ által üzemeltetett, de már felszámolt balatonlellei gyermektáborból megmaradt, több millió forint értékű ágyakat, berendezési tárgyakat, eszközöket a rászoruló családok számára átadják.

A roma vezető megemlítette, hogy jövő szerdán, amikor országos emléknapot tartanak a romagyilkosságok áldozatainak emlékére, gyűjtést indít a vörösiszap-károsultak megsegítésére.

Devecserben 21 utcát és közel 300 házat öntött el az október 4-én, az ajkai zagytározóból kizúdult vörösiszap, és több száz városbéli kényszerült rokonokhoz, ismerősökhöz, vagy átmeneti szállásra költözni. A helyi zeneiskola tantermeiben kialakított közösségi szálláson három Dankó-telepi roma család, 22 ember tölti még az éjszakákat a zeneiskola tantermében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik