Belföld

Schmitt Pál: Mindenki teszi a dolgát

A köztársasági elnök szerint az Alkotmánybíróságnak joga és kötelessége volt döntését meghozni.

Schmitt Pál szerint az Alkotmánybíróságnak joga és kötelessége volt döntését meghozni az indokolatlan végkielégítések megadóztatását célzó törvényről, az Országgyűlés ugyanakkor a választópolgárok akaratának igyekszik eleget tenni a 98 százalékos különadóról szóló jogszabállyal. A köztársasági elnök a Magyar Televízióban péntek este elmondott nyilatkozatában úgy fogalmazott, Magyarországon működnek az egymástól független demokratikus intézmények, és mindegyik teszi a maga dolgát. Az államfő azt mondta, bizakodással tölti el, hogy egy nehéz pillanatban, amikor komoly dilemma elé került az ország, mindenki azt teszi, amire a megbízatása kötelezi. Nagyon fontosnak nevezte, hogy “ne bizonytalanodjunk el a nehéz pillanatokban”.

Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden alkotmányellenesnek nyilvánította és visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos különadót; ezután Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: kezdeményezte az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását, hogy azok a kérdések, amelyekről nem lehet népszavazást tartani, kerüljenek ki az Ab hatásköréből. A 98 százalékos különadóról szóló törvényt változatlan tartalommal terjesztette be újra a parlamentnek.

Schmitt Pál hangsúlyozta, Magyarország nagy vállalkozásba kezdett ez év tavaszán, nagy változtatásokra szánta el magát, hogy a válságot leküzdve erős és büszke országgá váljon. Olyan országgá, ahol minden magyar embernek van esélye a boldogulásra, és amelyre fölnéznek a világban.

A magyarok nagy közös vállalkozásának sikere azon múlik – tette hozzá -, hogy lesz-e erőnk végigmenni a megkezdett úton, véghez vinni a változtatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik