Belföld

Nem kérnek az orvosok a kötelező kamarai tagságból

Aláírásgyűjtés kezdődött a kötelező orvosi kamarai tagság és így az azt szorgalmazó Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke ellen orvosi körökben – írta a Népszava.

A lap úgy tudja, hogy a kamara elnöke már a választások előtt megállapodott a mostani kormánypártokkal, hogy sokéves lobbi-tevékenységéért cserébe egy, az egészségbiztosítóval azonos értékű jogkörökkel rendelkező kamarát vezethet majd. Erre a tavasszal hivatalba lépett szakkormányzat is ígéretet tett, a most nyilvánosságra került egészségügyi salátatörvény tervezetében azonban mégsem szerepel a szándék – írta a Népszava.

A lap szerint ahhoz, hogy a jelenlegi kamara újraalakulhasson, illetve hogy jövő év elején már kérhessék az orvosoktól a be- vagy visszalépést, november közepéig a parlament elé kellene vinni az erre vonatkozó passzusokat.

A lap beszámolója szerint az egészségügyért felelős államtitkárság által előkészített, ám jelenleg “jegelt” szabálytervezet ugyan előírná a kötelező tagságot, valamint a tagdíjfizetést is, ugyanakkor nem adna túl sok jogkört a testületnek, csak véleményezési joguk lenne (az általuk követelt egyetértési helyett) az egészségbiztosítóval kötött szerződések feltételeinek ügyében. Az orvosok állítólag azért kezdtek aláírásgyűjtésbe, mert Éger István nem utasította egyértelműen vissza a neki megküldött javaslatot.

A tervezett tiltakozó levél aláírói úgy vélik: ha a kormány nem adja meg a valódi jogosítványokat a kamarának, akkor vissza kell utasítani a kötelező tagságot is – írta a Népszava.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik