Belföld

Hétmilliárdot költ GPS-re a BKV

A GPS technológián alapuló rendszer pontos információkat közvetít a járművek közlekedéséről.

Minden eddiginél színvonalasabb forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszert vezet be a BKV: a cég vezérigazgatója a közbeszerzési eljárás nyertesével október 27-én írta alá a vállalkozási szerződést, amelynek összértéke csaknem nettó hét milliárd forint, melynek nagy részét a megvalósításra fordított vállalkozói díj képezi.

Az uniós támogatásból megvalósuló projekt keretében 2012-re korszerű, európai színvonalú, GPS technológián alapuló rendszert hoznak létre. Ennek lényege, hogy az utasok az interneten, mobiltelefonjukon, a megállóhelyeken és a járműveken elhelyezett kijelzőkön egyaránt elérhetik az egyes BKV járművek menetrendjét. Az Index azt írja, a 86-os busz vonalán tizenhat járműbe beépítve hónapok óta tesztelik a rendszert: a GPS valósidejű információkat szolgáltat a busz helyzetéről a diszpécsernek, négy megállóban pedig kihelyezett digitális táblákon informálnak arról, hogy mikor érkezik a megállóba a jármű.

Az új rendszertől azt várják, hogy hatékonyabbá válik a forgalom irányítása, a járművek pedig egyenletesebben követik majd egymást. Az utastájékoztató rendszer kiépítésénél tekintettel lesznek a vakok és gyengénlátók, a hallássérültek, a mozgásukban korlátozottak speciális tájékoztatási igényeire egyaránt, mint ahogy a magyarul nem beszélő külföldiekre is.

A tervek szerint létrehoznak egy integrált forgalomirányító diszpécserközpontot, 2295 járművet látnak el fedélzeti vezérlő és utastájékoztató berendezéssel, 545 jármű kap új kijelzőt, és 257 új utastájékoztatót telepítenek a megállókba. 30 jelzőlámpás csomópontban olyan rendszert telepítenek, amely előnyben részesíti majd a kereszteződéshez érkező tömegközlekedési járműveket.

AJÁNLOTT LINK:

Hétmilliárdért vesz GPS-t a BKV (Index)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik