Belföld

Demonstráltak a vámosok

Administrator
Administrator

2010. 10. 26. 20:48

Mintegy 250-en voltak a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt.

Elmaradt juttatásaik és a jövő évi bértábla módosítása miatt tartott fáklyás tiltakozást a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ) a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt. A szervezők becslése szerint mintegy 250-en vettek részt a demonstráción.

Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke elmondta: 2010-ben több, a korábbi bérmegállapodásban szereplő kifizetés is elmaradt, így a mozgóbérek és a felderítési jutalmak is. A törvényben lefektetett jövedelmek felfüggesztése “nagy mértékű jövedelemcsökkenést” eredményez az idei évre.

Emlékeztetett, hogy az első negyedévben még igen, a második negyedévtől azonban már nem kapták meg a Vám- és Pénzügyőrség dolgozói a negyedévi előirányzott bevétel teljesítéséért járó – mintegy félhavi munkabért kitevő – mozgóbért.

A demonstráción tiltakozásukat fejezték ki amiatt is, hogy a jövő évre vonatkozó bértábla módosításában nem vehettek részt, az új bértábláról a parlament honalapján értesültek.

A szakszervezeti elnök szerint az új bértábla az állományon belül egyenlőtlenségekhez vezet, illetve hátrányosan érinti a köztisztviselői állományt. Emlékeztetett arra, hogy több érdekképviseleti szervezet kérése ellenére sem hívták össze az ágazati egyeztető tanácsot.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.