Belföld

Nincs még javaslat az új legfőbb ügyész személyére

A parlamenti frakciók képviselői az államfővel egyeztettek, de konkrét személyi javaslat nem hangzott el.

Schmitt Pál köztársasági elnökkel egyeztettek külön-külön a parlamenti pártok képviselői hétfőn a Sándor-palotában. A megbeszélések egyik témája a következő legfőbb ügyész megválasztása volt, konkrét személyi javaslat azonban egyelőre nem hangzott el. Emellett szó volt az alkotmány és a jövő évi költségvetés kérdéseiről is.

A Fidesz frakcióvezetője a találkozó után azt mondta, álláspontja szerint legkésőbb november végén meg kellene választania az Országgyűlésnek a legfőbb ügyészt. Lázár János – aki Rogán Antal fideszes képviselőtársával érkezett az egyeztetésre – közölte, Schmitt Pál minden parlamenti párt véleményét kikéri a legfőbb ügyész jelölése előtt, akinek személyéről egy újabb alkalommal konzultálnak majd.

Lázár János elmondta azt is, a köztársasági elnök az alkotmányozás folyamatáról kért soron kívüli tájékoztatást, mert, mint jelezte, szeretne konkrét kezdeményezéssel élni.

Rogán Antal arról számolt be, a megbeszélésen tájékoztatta az államfőt, hogy az első és a második akcióterv intézkedéseinek köszönhetően az idei költségvetésben tartani lehet a 3,8 százalékos hiánycélt. Hozzátette, a jövő évben is tartható lesz a három százalék alatti költségvetési hiánycél, ami azt jelenti, hogy Magyarország pénzügyi és gazdasági stabilitása garantált.

A KDNP frakcióvezetője azt közölte, hogy a legfőbb ügyész személyére a frakciószövetség közösen tesz majd javaslatot, a kereszténydemokratáknak nem lesz önálló jelöltjük. Arra az újságírói kérdésre, hogy az egyeztetésen Polt Péter volt legfőbb ügyész és Belovics Ervin, a legfőbb ügyész helyettesének neve elhangzott-e, Harrach Péter azt válaszolta: mint lehetőség, természetesen megjelentek, de még sem az államfő, sem a frakciószövetség nem nevezte meg a lehetséges jelöltet.

Az MSZP azt kérte az államfőtől, ne írja alá a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos törvényjavaslatot, hanem küldje el azt előzetes normakontrollra az Alkotmánybírósághoz. Erről Mesterházy Attila, a szocialista párt frakcióvezetője nyilatkozott az egyeztetés után, amelyre elkísérte Tóbiás József és Bárándy Gergely országgyűlési képviselő is. Közölte, hogy az MSZP-nek nem volt konkrét javaslata a legfőbb ügyész személyére. Bárándy Gergely megjegyezte, pártja szerint kifejezetten aktuálpolitikai érdekek húzódnak a legfőbb ügyész státuszának megváltoztatása mögött.

Mesterházy Attila tájékoztatott arról is, hogy az alkotmányozással kapcsolatban átadtak Schmitt Pálnak egy politikai nyilatkozatot, amelyben összefoglalták azokat az alapelveket, értékeket, amelyeket az új alaptörvényben szeretnének látni.

A legfőbb ügyész személyére a Jobbik sem tett javaslatot. Balczó Zoltán, a párt frakcióvezető-helyettese – aki Vona Gábort, a Jobbik frakcióvezetőjét amerikai útja miatt helyettesítette – a találkozó után elmondta, a Jobbik nem ért egyet azzal, hogy a legfőbb ügyészt kilenc évre nevezzék ki, hogy személyét kétharmaddal válassza meg a parlament, és hogy ne lehessen interpellálni. Hozzátette: ezzel az ügyészség az önálló hatalmi ágat jelentő bíróság szintjére emelkedne.

Balczó Zoltán elmondta még, hogy az egyeztetésen szóba került a Jobbik azon javaslata, amely szerint a preambulum az egész alkotmány értelmezési háttere legyen.

Az LMP szerint nincs alkotmányozási kényszer, de a párt azt szeretné, ha az alkotmánybírósági jogértelmezések bekerülnének az új alaptörvény szövegébe – mondta el Schiffer András frakcióvezető és Tordai Bence választmányi szóvivő, miután tárgyaltak Schmitt Pállal.

Schiffer András kijelentette, szeretnék, ha zöld alkotmány készülne, amelybe belekerülnének a fenntartható fejlődésre, a jövő nemzedékek jogaira és az ökoszociális piacgazdaságra vonatkozó tételek. Emellett azt akarják, hogy az alaptörvénynek része legyen az állampolgári részvétel, valamint a lakhatáshoz való jog.

A frakcióvezető kijelentette, az LMP nem tesz javaslatot a legfőbb ügyész személyére, de azt kérik, hogy az államfő politikailag kikezdhetetlen embert javasoljon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik