Belföld

Iszapömlés: hazaengedték az egyik beteget

Hazaengedték a legkevésbé súlyos sérülésekkel Győrbe szállított vörösiszap-sérültet – tudta meg az MTI a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosától hétfőn.

Tamás László János tájékoztatása szerint pénteken bocsátották el a férfit, aki testfelületének 10-15 százalékán sérült a lúgtól.
A középsúlyos állapotú (30-35 százalékos felületen sérült) beteg szépen gyógyul, stabilizálódott az egy hete válságos állapotban került, hetvenes éveiben járó, bőrének 70-75 százalékán megégett férfi állapota is, de ő továbbra is életveszélyben van – mondta a főigazgató főorvos.

Az ajkai timföldgyár X-es zagytározójának gátja október 4-én, 12.25 perckor szakadt át, s a vörösiszappal szennyezett erősen lúgos víz azonnal elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely nagy részét. A vörösiszap-katasztrófa következtében kilencen vesztették életüket, több mint másfélszáz ember szenvedett különböző fokú sérülést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik