Belföld

Gyámság alatt marad a MAL Zrt.

A tervek szerint már ma újraindulhat a vasúti közlekedés, holnapra befejeződhet a lakott területek iszapmentesítése.

Még másfél napig van hely a vörösiszapnak és törmeléknek a MAL Zrt. által kijelölt tározóban. Kivágó Tamás kárhelyszíni parancsnok elmondta, tegnap tíz teherautóval több állt munkába, jelenleg mintegy félszáz jármű hordja folyamatosan a szennyező anyagokat.

Immár másfél millió köbméternyi anyagot gyűjtöttek össze, de a katasztrófavédők számításai szerint szerdától többet már nem tudnak szállítani, megtelik a zagytározó. Az MTI úgy tudja, hogy a VIII-as kazettát fogják kijelölni a további hulladékok tárolására.

Az utak tisztítására, a közlekedési balesetek megelőzésére újabb locsolóautókat kértek a fővárosból. A fő feladat jelenleg Kolontáron a Táncsics utca kármentesítése, továbbá az újonnan épült gát és a műút közötti rész talajvizének elvezetése.

Devecserben a vasútnál felhalmozódott vörösiszapot szállítják nagy erőkkel és a Torna-patak menti területet mentesítik. Devecserben és Kolontáron 700 ember – tűzoltó, katona és önkéntes – dolgozik 100 technikai eszköz segítségével a kármentesítésen.

A tervek szerint egyébként már ma újraindulhat a vasúti forgalom a vörösiszap-katasztrófa sújtotta területen, ugyanis mintegy 500 millió forintos ráfordítással elkészült a vasútvonal – közölte a katasztrófavédelmi kormánybiztos.

Bakondi György közölte, hogy holnapra befejeződhet a lakott területek iszapmentesítése. A lárosultak lakhatási igényeiről szóló nyilatkozatok nagy többsége már megszületett, és a héten várhatóan az utolsó károsult is nyilatkozni tud a kérdésben.

Lezajlott a statikai felmérés, kijelölték Devecserben és Kolontáron azt a területet, ahol felépülhet a lakópark, és már a háztervek is elkészültek; emellett rendelkezésre áll egy több mint 700 üres lakást tartalmazó lista, amelyet átadtak az érintett önkormányzatoknak.

A MAL Zrt. nevében fellépő ügyvédi irodával kapcsolatban Bakondi György elmondta: megtiltotta számára a kifizetéseket, továbbá “érdeklődéssel” kérdezte meg írásban az elnököt, hogy milyen felhatalmazással és kinek a nevében tárgyal az ügyvéd.

Mint mondta: a cég elnöke október 11-én – a kormányzati felügyelet alá helyezést megelőző napon – bízta meg az ügyvédi irodát, amelynek öt hónapra kifizette a megbízási díjat. A biztos ezt üdvözölte, ha “a tulajdonosok összességében mintegy százmilliárdos magánvagyona terhére vállaltak kötelezettséget”.

Az állam a védekezés, az újjáépítés során nagyon sok mindent kifizet, megelőlegez, ezeket a közpénzeket azonban szeretnék, ha a károkozók visszatérítenék. A kormánybiztos hangsúlyozta, úgy látják, gyártási és tárolási technológiai átalakításra lesz szükség a gyárban.

Rámutatott ugyanis, hogy Nyugat-Európában a vörösiszap nedves tárolását ma már nem alkalmazzák, ezért száraz tárolásra kellene átállni. A felelősség kérdéséről Bakondi György azt mondta, az igazságügyi szakértők bevonásával folyik a nyomozás.

“Külön kiemelten vizsgáljuk a privatizációs szerződést és az akkori tulajdonosi kötelezettségek, vállalások teljesülését” – közölte. Arra a kérdésre, meddig marad állami felügyelet alatt a cég, a kormánybiztos úgy válaszolt, jelenleg nincs olyan terv, hogy megszüntessék a felügyeletet.

A tájékoztatón Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője bejelentette: a Magyar Kármentő Alapba befizetett adományok összege hétfő délelőtt meghaladta a 700 millió forintot.

A kolontári és a devecseri tragédia arra ihletett két zalai fiatalt, hogy Vörösiszap címmel közös dalt alkosson, amelyet a hét végén a keszthelyi Helikon Rádió sugárzott először. A 14 éves Hegyi Roland és a 16 éves Nagy Márk a tragédiát feldolgozó szerzeményüket élőben is előadják. Szerdán a Hévíz önkormányzata által a vörösiszap károsultjaiért szervezett kortárs művészeti aukción fogják bemutatni a dalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik