Belföld

Iszapkatasztrófa: egymilliárd forint fölött a pénzadomány

A legtöbb magánszemély a segélyvonalakon keresztül segített.

Több mint egymilliárd forint pénzadomány gyűlt össze eddig a vörösiszap-katasztrófa által sújtott települések károsultjainak a megsegítésére, amihez hozzájönnek még a tárgyadományok és jótékonysági rendezvények bevételei is – írja az [origo]. Számos felajánlás érkezett önkormányzatoktól és társadalmi szervezetektől, míg a nagyvállalatok mellett sok kisebb cég is segített.

A 1752-es Nemzeti Segélyvonalon eddig 866 ezren adakoztak, ami hívásonként 250 forinttal számolva több mint 200 millió forintot jelent. A 1749-es segélyvonalon keresztül több mint 155 millió forint segítség érkezett. Eddig a legnagyobb magánadományozó Soros György volt, közel 200 millió forintos felajánlásával.

A kármentő alapba és az SMS-számokra szerdáig közel 900 millió forint folyt be. Az adományok összege a céges adományokkal és a magánszemélyek felajánlásával elérheti a másfél milliárd forintot – írja a hírportál. A tárgyadományokat tekintve többek között még focimez és plazmatévé is érkezett a károsultakhoz.

AJÁNLOTT LINK:

Vörösiszap-katasztrófa – Így segíthet (Hír24)

Több mint egymilliárd forint gyűlt össze az iszapkárosultaknak ([origo])

Ajánlott videó

Olvasói sztorik