Belföld

Rendőri túlkapások: nyomozás indulhat Gyurcsány ellen?

Balsai: „törvényes alapja lehet” a Gyurcsány elleni nyomozásnak.

A 2006. őszi rendőri intézkedéseket vizsgáló miniszterelnöki megbízott szerint az általa eddig áttekintett tények, valamint a további, várható bizonyítékok törvényes alapot szolgáltatnak majd Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen bűnügyi nyomozás elrendeléséhez.

Balsai István a részjelentést ismertetve azt mondta, ha még a hiányzó, elsősorban nemzetbiztonsági dokumentumokat beszerzik, “a napnál világosabb lesz az, hogy Gyurcsány Ferenccel szemben is el kell rendelni a nyomozást, és meg kell állapítani a felelősségét”.

Arra a kérdésre, hogy a volt kormányfőn kívül van-e olyan konkrét személy, akivel szemben nyomozás elrendelését tartanák kívánatosnak, Balsai István válaszában Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitányt, az ő közbiztonsági helyettesét, Lapid Lajost, Szabadfi Árpád akkori országos rendőrfőkapitány-helyettest és Dobozi Józsefet, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat akkori parancsnokát említette.

A miniszterelnöki megbízott a 2006. szeptember 17. és október 24. közötti napokban a fővárosban történt rendőri intézkedésekről, valamint a politikai és büntetőjogi felelősök azonosításának vizsgálatáról készített részjelentést.

Mint ismert, a témával parlamenti testület is foglalkozik. A 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság október 23-ára akarja elkészíteni jelentését.

A testület jobbikos tagja, korábban azt mondta, hogy a 2006 őszén történtek Gyurcsány szellemiségében zajlottak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik