Belföld

Egyeztetés kezdődött az otthonszülésről

Az egészségügyi államtitkár reméli, hogy év végére ez az előkészítő folyamat be is fejeződik.

Egyeztetési folyamat kezdődött az otthonszülés körülményeit érintő szabályozásról – mondta el a megbeszélés után újságíróknak az egészségügyért felelős államtitkár. Szócska Miklós konkrétumokat nem említett. A kompetenciák megosztását és azt, hogy miképpen kellene felkészülni a szövődmények kezelésére, később fogják tisztázni – mondta. Most csupán a témában érintettek mondták el a véleményüket, Szócska szerint tanulságos volt megismerni az otthonszülést pártolók álláspontját.

Az egyeztetésen részt vett – mások mellett – a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium, az Országos Mentőszolgálat, a Szülők a Szabad Szülésért Társaság vagy éppen a Magyar Védőnők Egyesülete. A következő egyeztetésen néhány, az otthonszülésben jártas szakember is ott lesz.

Szócska Miklós azt mondta, hogy év végéig szeretnék befejezni ezt az előkészítő munkát, arról azonban nem tudott konkrétumokat mondani, hogy a témát érintő új jogszabályok vagy a jelenlegieket módosító javaslatok mikor kerülhetnek a parlament elé.

Közben az Országgyűlés által hétfőn elfogadott módosító javaslatot – amely szerint 27,5 milliárd forintos többletforráshoz juthatnak a kórházak – az államtitkár nagyon komoly lépésnek nevezte. Mint mondta, ez arra elegendő, hogy év végéig a túlélést biztosítsák. Jelenleg az előkészítő fázisban vannak, az később derül ki, hogy a pénzt milyen szisztéma szerint osztják szét. Szócska Miklós a jövőt firtató kérdésre úgy fogalmazott: előbb éljük túl ezt az évet, és utána nagyon komoly strukturális beavatkozások várhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik