Belföld

Az MSZP támogatná az alkotmányozást – feltételekkel

A párt szeretné ha az új alaptörvényben nagyobb szerepet kapna a közjó érvényesülése, az emberek és a családok boldogulása, valamint a demokrácia védelme.

Formai, politikai és szakmai feltételeket is támaszt az MSZP az új alkotmány elkészítéséhez, mindamellett, hogy leszögezik: nincs alkotmányozási kényszer – mondta a párt elnöke és több elnökségi tag kedden Budapesten, amikor közös politikai nyilatkozatot tettek.

Mesterházy Attila szerint az új alkotmánynak az egész nemzet alaptörvényének kell lennie, nem lehet csak egy párt alkotmánya. Éppen ezért nem lehet kirekeszteni másokat, akiknek alternatív véleményük van az alkotmányozási folyamattal kapcsolatban – fogalmazott.

Az MSZP szerint a jelenlegi alkotmányból meg kell őrizni az időtálló, előremutató rendelkezéseket, például az európai értékek, a jogállamiság, a demokratikus értékek és a szabadságjogok védelmét.

Emellett a szocialisták szeretnék, ha az újonnan létrejövő alkotmányban nagyobb szerepet kapna a közjó érvényesülése, az egyes emberek és a családok boldogulása, valamint a demokrácia védelme.

Mesterházy Attila azt mondta: addig és csak addig vesznek részt az alkotmányozási folyamatban, amíg ezeknek az értékeknek a bekerülésére reális esélyt látnak.

Hiller István, az alkotmányos alapértékekkel foglalkozó bizottság tagja hozzátette: elutasítják a Jobbik álláspontját, miszerint a hatalom forrása a Szent Korona-tan. Az MSZP szerint a hatalom forrása a nép – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik