Belföld

Láthatatlan a segítség a devecseriek szerint

Egyelőre nem látják, hogy miként jut el hozzájuk az ország által összeadott sok millió forint, és hogyan juthatnak majd fedélhez.

Az MTI helyszíni tudósítója szerint a Veszprém megyei kisvárosban a helyiek körében nagy bizonytalanságot lehet tapasztalni. A polgármesteri hivatalban csak a szociális ügyeket intézik, ezzel párhuzamosan kárrendezési iroda kezdi meg működését a volt tsz-irodában. Mint a hivatalban elmondták, ez a Magyar György ügyvéd által szervezett perközösség, amellyel ők nem foglalkoznak. Az említett kárrendezési iroda még zárva, délután 4-től fogadja a károsultakat, akik tulajdoni lap, biztosítási kötvény, baleseti kárbejelentő lap és forgalmi engedély birtokában tehetnek bejelentést az ajtóra kifüggesztett tájékoztatás szerint. Ebbe az épületbe költözött az erdészet is, mert a Bakonyerdő Zrt. Vasút utcai irodáját is elöntötte az iszap.

Devecserben meleg ételt osztanak a plébánián és az utcákon is. A lapátolók délben csapatostul érkeztek kis pihenőre. A plébánia előtt a Katolikus Karitász önkéntesei osztanak ételcsomagokat, és innen tájékoztat a Közös Hullámhossz elnevezésű rádióadó is.

A plébános az MTI tudósítójának elmondta: nem látják még, hogy a bejelentett sok millió forintos pénzsegélyből mi és hogyan ér oda. Ők folyamatosan azon dolgoznak, hogy az a 291 devecseri lakos, aki a százezer forintos gyorssegélyt megkapta, mielőbb lakáshoz jusson. Továbblépést sürgetnének, a plébánia a hozzájuk fordulóknak lakásokat vásárol és bérel; a tervezett lakópark szerintük még sokára készülhet el. Négy pap és egy keresztény pszichológus dolgozik a helyszínen, de a Katolikus Karitász az elmúlt 72 órában több mint 200 önkéntessel segített a mentesítésben – mondta Mód Miklós plébános. Hozzátette: a karitász négy raktára megtelt tartós élelmiszerrel, a családoknak több heti élelmet tudnak biztosítani, és az általuk vásárolt lakásokat berendezik a rászorulóknak.

A kisvárosban élénk a forgalom, az üzletek nyitva tartanak, de még él a forgalomkorlátozás. A Devecserbe érkezőket rendőrök ellenőrzik, a sajtó munkatársai is csak külön engedéllyel dolgozhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik