Belföld

Lazítaná a büntető törvénykönyvet az MSZP

A fiatalok ne kerülhessenek börtönbe lopásért - ezt akarják a szocialisták.

A szabálysértésekről szóló törvény a fiatalkorúakat érintő rendelkezéseinek megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól az MSZP, hogy a jövőben fiatalkorúak ne kerülhessenek börtönbe egy tábla csokoládé ellopásáért – mondta Lendvai Ildikó. Úgy fogalmazott, hogy az intézkedés következményei éppen nem a nagyobb biztonságot, hanem gyerekek bűnözővé válását segítik elő. Emlékeztetett arra, hogy augusztusban a törvény hatályba lépése után bizsulopáson ért 15 éves lányok kerültek egy szerinte “nagyon ostoba és nyilván elítélendő gyerekcsínyért, de mégis csak gyerekcsínyért” fogdába majd pszichiátriai intézetbe.

Lendvai Ildikó szerint miután a törvény semmiféle különleges elbírálást nem ad fiatalkorúak esetében, ezért húsz perc alatt dőlhet egy-egy gyerek sorsa. Aggasztónak nevezte azt is, hogy a törvény vagyoni helyzet alapján is szelektál. Abban az esetben, ha a bíró pénzbírságot szab ki a szabálysértésért, de azt a gyermek családja nem tudja kifizetni, akkor a fiatalkorú elkövetőt mégis börtönbe lehet zárni.

Hangsúlyozta, semmit sem szabad ellopni, de feltette a kérdést, hogy a törvénymódosítás valóban a közbiztonságot szolgálja-e. Megjegyezte, hogy a törvénymódosítás hatályba lépésétől szeptember végéig 300 fiatalkorú került a törvény elé szabálysértésért. Hangsúlyozta, hogy nem ennyi gyermeket zártak börtönbe, de ennyit “fenyegetett egy-két hónap alatt ez a veszély”. Egyúttal félőnek nevezte, hogy a jövőben a bírók élni fognak az elzárás lehetőségével.

Az Alkotmánybírósághoz írt beadványuk hivatkozási alapjait említve közölte, hogy meglátásuk szerint a jogszabály-módosítás az alkotmány gyermekjogokat és a nemzetközi kötelezettségeket érintő pontjába, a gyermekvédelmi törvény rendelkezéseibe, a gyermekek jogairól szóló ENSZ egyezménybe, illetve a nemzetközi szervezet határozatába is ütközik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik