Belföld

Lassan visszatér az élet a lezárt Kolontárra

Kinyitott a bolt, a kocsma, az utcákon porvédő maszkban és gumicsizmában járkálnak az emberek, gyerekek; a kármentesítésben dolgozó szakemberek még mindig küzdenek a vörös sárra.

Majd két héttel korábban néhány perc alatt öntötte el az ajkai zagytározó X-es kazettájából kizúduló vörösziszap Kolontárt. Az áradás következtében kilenc helybéli vesztette életét, több tucatnyi embert megégetett az erősen lúgos anyag.

Egy újabb gátszakadás veszélye miatt a település teljes lakossága elhagyni kényszerült otthonát, egy héten át rokonoknál, ismerősöknél, illetve az ajkai Sportcsarnokban kialakított átmeneti szálláson vészelték át ezeket a napokat.

A visszatelepítés után 24 órával a településen járva az MTI tudósítója azt látta, hogy a házak udvarait vastagon beszórták gipsszel, az utakat folyamatosan mossák, locsolják. A hét elejére elkészült, a falut kettészelő védőgát és a rozsdavörössé változott Torna-patak között, a Kossuth utcában már hét házat elbontottak, csak a 19. és a 30. számú ház áll még, de hamarosan azokat is megsemmisítik. A templomharangot minden ház lebontásakor megkondítják.

Az eldózerolt házak helyén a sitt-kupacokból ajtó- és ablakdarabok, gerendák állnak ki. A romokat markológépek pakolják teherautókra, a szállítmányt az összegyűjtött vörösiszapos földdel együtt egy erre kialakított, üresen álló tározóba viszik.

Az utcákban járkáló helybéliek porvédő maszkban és gumicsizmában mennek a boltba vásárolni, de kenyeret, tartós élelmiszert és meleg ebédet is osztanak nekik a polgári védelem emberei. A kolontáriak egymástól kérdezgetik, vajon mi lesz velük, mennyire szennyezett a levegő.

A falu polgármestere azt mondja, hogy lassan megnyugszanak a kedélyek. Szerinte a csaknem 900 lelkes település lakosai közül alig százan lesznek olyanok, akik nem akarnak majd Kolontáron maradni. “Itt van, volt a házuk, itt van munkahelyük, ide köti őket minden” – fogalmazott Tili Károly.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik