Belföld

Adakozásra buzdít az államfő és a miniszterelnök

Közös levélben kér segítséget a magyaroktól az iszapkatasztrófa károsultjainak Schmitt Pál és Orbán Viktor.

A két közjogi méltóság valamennyi háztartásba el akarja juttatni a levelet, amelyben a magyar emberek csatlakozását kérik az Ajka mellett történt szerencsétlenség megsegítésére kialakult széles körű összefogáshoz. Orbán Viktor szóvivője tudatta, hogy a Magyar Kármentő Alapba délelőtt 11 óráig már több mint 200 millió forintot ajánlottak fel.

George Patakinak, New York állam volt kormányzójának köszönhetően az Egyesült Államokban immár három szervezet, a Magyar Amerikai Koalíció és a Magyar Amerikai Szövetség mellett a Katolikus Kármentő Alap is segít a nemzetköz adománygyűjtésben – tette hozzá Szijjártó Péter.

Az államfő és a miniszterelnök levelükben úgy fogalmaznak, hogy Magyarország legnagyobb ökológiai katasztrófája történt október 4-én, amely után “nagy és cselekvő összefogás jött létre”, ennek köszönhetően pedig uralni lehetett a helyzetet. Schmitt Pál és Orbán Viktor mindenkit arra kér, hogy lehetőségeihez mérten adakozzon a károsultaknak, mert az így létrejövő alap segít az élet minél gyorsabb újrakezdésében.

Schmitt Pál és Orbán Viktor közös levelét már holnap mintegy 200 ezren megkapják, hétvégétől pedig az újságok és az internetes portálok is közzéteszik ingyenes társadalmi hirdetésként.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által kezdeményezett Magyar Kármentő Alap számlaszámai:

– belföldi utalásnál: 11794022 22222222
– külföldi utalásnál: IBAN: HU28 1179 4022 2222 2222 0000 0000
SWIFT BIC: OTPVHUHB

Amennyiben más módon szeretné támogatni az iszapömlés áldozatait még az alábbi módon is megteheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik