Belföld

A WHO szakértőket küld Magyarországra

Felméréseket végeznek, hogy a katasztrófának milyen hosszabb távú következményei lehetnek az emberek egészségi állapotára.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden bejelentette: szakértőket küld Magyarországra, hogy segítsen a magyar hatóságoknak annak felmérésében, milyen hatást gyakorol az emberek egészségére a nyolc nappal ezelőtt bekövetkezett vörösiszapömlés. “A WHO szakértői csapata ma indul Magyarországra, hogy további segítséget nyújtson a kormánynak annak felmérésében, hogy rövid, illetve hosszú távon milyen következményei lehetnek az egészségre az október 4-én bekövetkezett hatalmas iszapömlésnek” – áll a WHO kedden kiadott közleményében.

Az ENSZ szakosított szervezete úgy látja, hogy az emberek egészségére gyakorolt hatás “kezdetben súlyos volt, de az adott helyszínre korlátozódott”, azaz nyolc ember halt meg, több száz pedig megsérült meg, elsősorban a lúgos kémhatású iszaptól szenvedtek égési sérüléseket.

Mindazonáltal felméréseket kell végezni annak megállapítására, hogy milyen hosszabb távú következményei lehetnek az emberek egészségi állapotára, ha olyan port lélegeznek be, vagy olyan vizet és helyi élelmiszereket fogyasztanak, amelyek nagyobb mennyiségben tartalmazhatnak nehézfémeket – mutatott rá a WHO, hozzátéve, hogy a magyar hatóságok szoros figyelemmel követik a helyzet alakulását, és minden egészségügyi intézkedést megtettek, amelyekre a jelenlegi stádiumban szükség van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik