Belföld

Vörösiszap: Orbán Viktor fontos bejelentésre készül

Ma tudatják a kolontáriakkal, hogy mikor térhetnek vissza otthonaikba, estig elkészül a védőgát.

Kolontár lakói ma tudják meg, mikor térhetnek haza. Ezt a veszprémi település polgármestere mondta az ajkai sportcsarnokban elszállásolt embereknek. Tili Károly közölte, estig elkészül a települést védő gát, amely egy esetleges újbóli vörösiszap-lavinától mentené meg a települést.

Többen arról panaszkodtak a lakossági fórumon, hogy mivel megsemmisült a házuk bankjuk figyelmeztette: jelzálog-hitelüket felmondja, mivel a fedezetérték megsemmisült. Egy nő kedd óta nem tudott munkába állni, elveszítette munkahelyét.

Devecserben is lakossági fórumot tartottak. A kisváros polgármestere elmondta: a település zárásának feloldásáról ma tárgyal a védelmi bizottság. A tervek szerint a kisváros egyik terén ma sajtóközpontot állítanak fel.

Már meghaladja az egészségügyi határértéket a levegő portelítettsége a vörösiszaptól sújtott területeken. Az ÁNTSZ fölszólítja a lakókat és az ott dolgozókat, hogy viseljenek porálarcot és védőszemüveget.

Kolontáron közben folyamatosan épül az a gát, amely a falu nagy részét, valamint Devecsert megvédené egy újabb iszapártól, az egy hete megsérült iszaptározó gátjában újabb repedések keletkeztek: a környezetvédelmi államtitkár szerint az északi fal valószínűleg le fog szakadni.

A kormány rendkívüli ülést tartott az iszapömlés miatt. A miniszterelnök szóvivője közölte, hogy a kormány minden eshetőségre készen áll. A meghozott intézkedésekről Orbán Viktor miniszterelnök ma az Országgyűlésben, napirend előtt számol be.

Közben bocsánatot kért az ajkai timföldgyár vezetősége. A MAL Zrt közleményben tudatta: egyetértenek a miniszterelnökkel, hogy meg kell találni a tényleges felelősöket, és hogy a cég a felelőssége arányában térítse meg a károkat.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.