Belföld

Vörösiszap: az államosítástól a szükségállapotig

A kormánytöbbség az eddiginél magasabb védelmi fokozatról határozhat. Őrizetbe vehetik a MAL Zrt. vezetőit?

Akár gazdasági szempontból is nem várt fordulatot okozhat az Ajka melletti iszapkatasztrófa. Több vezető médium is úgy értesült, hogy a MAL Zrt. által eddig tulajdonolt és működtetett zagytározó visszaállamosítását is fontolóra vette a kormány. Hivatalos megerősítés, csak annyi, hogy a kormány olyan vészforgatókönyveket készített, amellyel minden eshetőségre felkészült.

A magyar jogrendszert is próbára teszi a vörösiszap-katasztrófa ügye. A strasbourgi bíróság tavalyi ítélete szerint az államoknak alkotmányos kötelességük megóvni polgáraik egészséges környezethez való jogát. Különleges helyzetekben – az alkotmány szerint – rendkívüli jogrend érvényesül. Az állam ilyen esetekben összehangolt, különleges intézkedéseket alkalmazhat – emlékeztet a Magyar Nemzet.

A lap emlékeztet rá, hogy az eddig elrendelt veszélyhelyzet elvben a legenyhébb rendkívüli szituáció, ennél egy fokkal súlyosabb a szükségállapot. Ezt egyebek közt akkor rendelhetik el, ha az élet- és a vagyonbiztonságot ipari katasztrófa tömeges mértékben veszélyezteti. A veszélyhelyzet és a szükséghelyzet különbsége abban is megmutatkozik, hogy utóbbiról csak az Országgyűlés dönthet, az intézkedéseket a köztársasági elnök rendelheti el.

Az ajkai timföldgyár zagytározójának fala a hét végén nem omlott le. A körülmények változásától függ, hogy a kormánytöbbség milyen lépéseket lát indokoltnak és milyen eszközt vesz igénybe a veszély elhárítására – írja a Magyar Nemzet. Természetvédelmi, vízgazdálkodási okokból szóba kerülhet az üzem kisajátítása is. A lap emlékeztet rá, hogy halálos tömegszerencsétlenség miatt a rendőrség nyomozást folytat az ügyben, az adatok alapján elkerülhetetlennek látszik a cégvezetők őrizetbe vétele. Vizsgálják a kártérítési felelősséget is.

Elkerülhetetlen az őrizetbe vétel? (MNO)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik