Belföld

A tanácselnökök álma a magyar önkormányzati modell

Tölgyessy Péter szerint történelmi fordulat következhet a közigazgatásban.

Az 1990-es önkormányzati modell egyre kevésbé fenntartható, valamit mindenképpen lépni kell – mondta az MR1-Kossuth Rádióban Tölgyessy Péter. Szerinte a működés olyan, ahogy a régi tanácselnökök elképzelték a demokráciát, “alapvetően nem az fizeti a számlát, aki dönt a helyi intézményekről”.

Az elemző szerint a Fidesz tervei az elvileg sok száz éves, tanácskozó-önkormányzó közigazgatásból az erősen központosított hatalom felé vinnék a magyar államot, amelynek a működésmódja körüli viták évszázadosak.

“Például Gömbös Gyula a megyei politikai és közigazgatási vezetést egyesíteni akaró elképzelésének éppen a Magyar Rádiót megalapító, akkor éppen belügyminiszter Kozma Miklós mondott ellen, állítván: ellenkezik történelmi alkotmányunkkal.” – emlékeztetett Tölgyessy.

Tölgyessy szerint a Fidesz nem a régi magyar főispáni rendszert, inkább az 1981-es reform előtti francia prefektusi rendszert hozná be, a helyi önkormányzatoknál kevés intézmény és befolyás marad, a polgármester döntően csak egy kedves szimbolikus vezető lenne.

Az alulról nem kellően ellenőrzött önkormányzatok bajaival szemben a Fidesz antitézisként az erős kormányfő kiküldötteinek centralizált közigazgatását ajánlja. Tölgyessy Péter elismeri, hogy mindenképpen akadnak egyes önkormányzati feladatok, “amelyek központosítás után kiáltanak”.

Az alkotmányjogász ugyanakkor úgy véli, jobb lenne, ha a helyi ügyekben a döntéseket továbbra is általában az érintettekhez közelebb álló önkormányzatokban hoznák meg. Ám ehhez adótudatos, okosan szervezett helyi társadalom is kellene – tette hozzá.

Ajánlott link:

Tölgyessy: történelmi fordulat a magyar közigazgatásban (MR1-Kossuth Rádió)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik