Belföld

Semmilyen beavatkozást nem végzett a légierő az ajkai térségben

Semmilyen olyan eset nem történt a vörösiszap sújtotta ajkai térség légterében, amely miatt a magyar légierőt riasztani kellett volna - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóügyeletese.

Kovács Attila ezredes ezt annak a híradásnak a cáfolataként mondta el, amely szerint egy katonai vadászgép és egy helikopter együtt vezetett volna ki egy sajtófelderítést végző osztrák magángépet a térségből.

Mint mondta, nem zárja ki, hogy a környéken éppen sajtóbejárást végző újságírók valóban láttak egy fehér színű repülőgépet a térség közelében, hiszen – mint fogalmazott – a katasztrófa sújtotta terület iránti érdeklődés a légtérzár ellenére is igen nagy, de a gép eltűnése nem a magyar légierő beavatkozásának köszönhető.

Az MTI korábban kiadott hírében az a helyszínen elterjedt vélekedés is megjelent, hogy állítólag egy osztrák sajtóorgánum fotósa és operatőre próbált volna felvételeket készíteni a légtérzár alatt lévő területről.

A légügyi hatóság már csütörtökön légtérzárat rendelt el a térség felett, és csak a légirendészet és a katonaság gépei repülhetnek be a területre. A héten tényleg történt egy olyan incidens a magyar légtérben, amely a magyar légierő éberségéről tanúskodott – emlékeztetett a HM sajtóügyeletese, utalva arra, hogy csütörtök délután egy kisrepülő és egy helikopter sértette meg a magyar légteret, amelyeket akkor a magyar légierő gépei rögtön ki is vezettek az országból.

Most azonban szerencsére semmilyen hasonló beavatkozásra nem kellett sort keríteni – hangsúlyozta Kovács Attila ezredes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik